Női kézilabda: Eduarda Amorimot választották az évtized legjobbjának

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.01.26. 13:52
null
Eduarda Amorim lett az évtized női kézilabdázója a szakportálnál (Fotó: Nagy Gábor)<br />
Eduarda Amorimot, a Győri Audi ETO KC brazil klasszisát választották az elmúlt évtized legjobb női kézilabdázójának, illetve védekezőjének a Handball-Planet kézilabdás szakportál szavazásán.

 

A győri klub honlapjának beszámolója szerint az edzőkből, egykori legendás játékosokból és szakújságírókból összeálló zsűri minden poszton három jelölt közül szavazhatta meg a számára legjobbat, emellett a szurkolók is leadhatták voksaikat.

A honlap szerint az elmúlt tíz év legjobbjáról döntő voksoláson Amorim, valamint a korábban szintén Győrben játszó norvég Heidi Löke között 49–49-es döntetlen alakult ki, így a szurkolók leadott voksai száma döntött a brazil játékos javára (2800–1874).

A védők különversenyében a balátlövő világklasszis magasan a legtöbb szavazatot nyerte el a zsűritől, valamint a közönségszavazatok 80 százalékát is ő kapta.

Érdekesség, hogy a nyolcfős álomcsapatból Amorim mellett öt játékos is játszott Győrben: a kapus Katrine Lunde 2010 és 2015, a jobbszélső Jovanka Radicsevics 2011 és 2013, a jobbátlövő Nora Mörk 2016 és 2019, az irányító Nycke Groot 2015 és 2019, a beálló Heidi Löke pedig 2011 és 2017 között erősítette a magyar csapatot.

A 34 éves Amorim az elmúlt tíz esztendőben ötször nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Győrrel, míg a brazil válogatottat 2013-ban a világbajnoki címig vezette.

AZ ÉVTIZED ÁLOMCSAPATA A HANDBALL-PLANETNÉL
Kapus:
Katrine Lunde (norvég, Vipers)
Jobbszélső: Jovanka Radicsevics (montenegrói, Buducnsoszt)
Jobbátlövő: Nora Mörk (norvég, Vipers)
Irányító: Nycke Groot (holland, Odense)
Beálló: Heidi Löke (norvég, Vipers)
Balátlövő: Cristina Neagu (román, CSM Bucuresti)
Balszélső Camilla Herrem (norvég, Sola)
Védő: EDUARDA AMORIM (brazil, Győri Audi ETO KC)

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
11 órája

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
19 órája

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
2025.09.11. 16:24

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35
Ezek is érdekelhetik