Női kézi: az orosz válogatott kvótaszerzésre készül Győrben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2021.03.18. 14:34
null
Anna Szennyel (jobbra) csak erősödött az orosz csapat (Fotó: Getty Images – archív)
A tokiói kvóta megszerzését várja a győri olimpiai selejtezőn az orosz női kézilabda-válogatott, amely péntektől vasárnapig a szerb, a kazah és a házigazda magyar nemzeti együttessel küzd meg a kijutást érő első két hely egyikéért.

 

A Szport Ekszpressz az elutazás előtt készített novogorszki edzésriportjában megszólaltatta az orosz sportági szövetség elnökét, Szergej Siskarjovot, aki úgy fogalmazott, hogy Győrben el kell érni a kvalifikációt, „az egyetlen elfogadható eredményt”. Az új vezetőedzőnek, Alekszej Alekszejevnek címezve szavait azt mondta, hogy fontos feladat előtt áll a csapat és azt akarják, hogy a szakvezető oldja meg.

„Ha ez sikerül, akkor természetesen minden esélye meglesz arra, hogy folytassa a munkát a válogatottal” – jelentette ki Siskarjov. Kiemelte, sokat számíthat, hogy visszatért a 2016-os olimpiai bajnok gárdából Anna Szeny és Darja Dmitrijeva is, amelynek tagja a riói aranyérmesek közül a világ egyik legjobbjaként számontartott Anna Vjahireva is.

„Felépültem egy évvel ezelőtti súlyos sérülésemből, és bár a fizikai állapotom még nem tökéletes, az erősödésre jutott és még maradt is időm az által, hogy a tokiói olimpiát a múlt nyárról idénre halasztották” – mondta Dmitrijeva, aki a válogatott csapatkapitánya. Szerinte a mostani csapat nem gyengébb, mint amelyik öt évvel ezelőtt olimpiát nyert, s hasonlóképpen látja ezt Szeny is.

„Tavaly nagyon szerettem volna Tokióba menni. Idén megfelelő munkát végeztünk, fiatal tehetségek és tapasztalt kézilabdázók alkotta jó csapatunk van, amelynek a magyarországi kvalifikáción meg kell szereznie az olimpiai kvótát” – mondta.

AZ OROSZ KERET AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐRE
Kapusok: Galina Gabiszova, Viktorija Kalinyina (mindkettő Rosztov-Don), Anna Szedojkina (CSZKA Moszkva)
Jobbszélsők: Julija Manaharova (Rosztov-Don), Olga Fomina (Lada Toljatti)
Jobbátlövők:Anna Vjahireva(Rosztov-Don),Olga Gorsenyina, Antonyina, Szkorobogatcsenko(mindkettő CSZKA Moszkva)
Irányítók: Darja Dmitrijeva, Jekatyerina Iljina(mindkettő CSZKA Moszkva),Valerija Kirgyaseva(Lada Toljatti)
Beállók: Anasztaszija Illarionova (CSZKA Moszkva), Kszenyija Makejeva (Rosztov-Don)
Balátlövők: Vladlena Bobrovnyikova, Anna Szeny (mindkettő Rosztov-Don), Veronyika Nyikityina (Lada Toljatti)
Balszélsők: Polina Gorskova(CSZKA Moszkva),Polina Kuznyecova(Rosztov-Don)

OLIMPIAI SELEJTEZŐ
A 2. CSOPORT (GYŐR) PROGRAMJA
Március 19., péntek
17.00:
Magyarország–Kazahsztán (Tv: M4 Sport)
20.00:Oroszország–Szerbia
Március 20., szombat

17.30:
Magyarország–Szerbia (Tv: M4 Sport)
20.30:Oroszország–Kazahsztán
Március 21., vasárnap

17.30:
Szerbia–Kazahsztán
20.30:Magyarország–Oroszország (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
18 órája

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
23 órája

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

FIFA: az U15-ös vb-n térhetnének vissza az oroszok

Minden más foci
2026.06.25. 21:58

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28
Ezek is érdekelhetik