Női kézi: tíz év után távozik a Siófok korábbi válogatott játékosa

V. J.V. J.
2021.03.20. 11:44
null
Mazák-Németh Csilla tíz évet töltött a Balaton partján (Fotó: Török Attila)
Tíz idényt követően nyáron elhagyja a Siófok KC női kézilabdacsapatát Mazák-Németh Csilla – jelentette be klubja honlapja.

 

„Az olyan játékos, mint Csilla, nagyon becsülendő és ritka a mai sportban. Akkor csatlakozott hozzánk, amikor még csak tervek voltak. Részese volt a fontos mérföldköveknek, és minden edző irányítása alatt bizonyított. Megmutatta, hogy munkával, akarattal és kellő alázattal mennyi mindent el lehet érni a sportban. Csilla mindig az SKC-család tagja marad, ide mindig hazajöhet. Köszönjük ezt a tíz évet” – dicsérte a kézilabdázónőt Fodor János, a Siófok KC ügyvezetője.

„Köszönöm ezt a tíz évet, ami alatt nem csak a pályán, de az életben is felnőttem. Volt, hogy együtt sírtunk, később viszont együtt nevettünk jóban és rosszban egyaránt. Imádtam a 4-es iskolában játszani, igazán egyedi hangulata volt, de aztán az aréna egy igazi csoda lett! Ebben óriási szerepet játszottak a szurkolók, akik mindig fantasztikus atmoszférát teremtettek. Egy sportoló számára ez nagyon sokat jelent. Millió emlékkép ugrik most be, és nehezen találom a szavakat, de tény, hogy eljött a pillanat, a váltás pillanata. Nagyon jó szívvel fogok visszaemlékezni erre az időszakra, az SKC az életem része lett, és az is marad” – fogalmazott a klub honlapjának Mazák-Németh Csilla.

A játékos az FTC-ben kezdte a karrierjét, majd a 2010–2011-es idényt követően igazolt a Balaton partjára, ahol nagy szerepet vállalt a klub történetének első bajnoki bronzérmében és ott volt a pályán a klub első nemzetközi kupamérkőzésén is.

Később a csapattal EHF-kupát nyert, két bajnoki, illetve egy Magyar Kupa-bronzérmet szerzett és két alkalommal szerepelhetett a válogatottban is. Időközben édesanya is lett, illetve egy súlyos keresztszalag-sérüléssel is meg kellett küzdenie.

Mazák-Németh pályafutása nagy részében jobbátlövőként szerepelt, de Zdravko Zovko vezetőedző irányítása alatt új poszton, beállóként is kipróbálhatta magát. Siófoki pályafutását a tizedik idényével zárja majd le.

Legfrissebb hírek

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37

Három játékos és a vezetőedző is távozott a kisvárdai női kézisektől

Kézilabda
2026.08.04. 20:36

Jesper Jensen: Erősebbek leszünk az új idényben

Kézilabda
2026.08.02. 13:07