Férfi kézi El: Szitáék és még három német csapat a final fourban

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.04.20. 23:46
null
Szitáék a final fourban (Fotó: EHF)
Szita Zoltán lengyel csapata, a Wisla Plock bejutott a férfi kézilabda Európa-liga final fourjába, miután a negyeddöntő visszavágóján ledolgozta az első meccsen összeszedett háromgólos hátrányát a dán GOG együttesével szemben.

A korábban a Veszprémet és a magyar válogatottat irányító Xavier Sabaté csapata, a Plock a második félidőben már hat góllal is vezetett, a végén azonban mégis izgulnia kellett. A dánok az utolsó támadásukból könnyen kiegyenlíthették volna az összetett állást, végül azonban egy labdaszerzést követően a Wisla lőtte be a továbbjutását bebiztosító találatot. A csapat magyar válogatott átlövője, Szita Zoltán kilenc lövésből négy gólt ért el.

A további három párharcban egyaránt a német csapatok örülhettek. A Löwen az idegenbeli egygólos vereséget követően tízzel győzte le az orosz Csehovszkije Medvegyit, de a Füchse Berlin is megfordította a francia Montpellier elleni párharcát, míg a Magdeburg kettős sikerrel lépett túl a svéd Kristianstadon.

A finak fourt május 22-23-án rendezik Mannheimben, az elődöntő sorsolására egy hét múlva kerül sor.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Wisla Plock (lengyel)–GOG (dán) 31–26
(13–13)
Továbbjutott:
a Plock, 58–56-os összesítéssel.
Rhein-Neckar Löwen (német)–Csehovszkije Medvegyi (orosz) 37–27 (19–8)
Tj: a Löwen, 69–60-as összesítéssel
Magdeburg (német)–Kristianstad (svéd) 39–31 (23–12)
Tj: a Magdeburg, 73–59-es összesítéssel
Füchse Berlin (német)–Montpellier (francia) 31–23 (16–13)
Tj: a Füchse Berlin, 60–55-ös összesítéssel

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
23 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2025.09.11. 22:46

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 22:34

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.10. 20:54

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00

Férfi kézilabda: Ilic Zoran próbálja megszokni az új szisztémát Plockban

Kézilabda
2025.08.24. 16:07
Ezek is érdekelhetik