Tokió 2020: „Teljes eksztázisban vagyok” – így vették át női kéziseink a formaruhákat

2021.06.18. 18:03
Tomori Zsuzsannán és az immár a szakmai stáb tagjaként számításba vett Görbicz Anitán kívül ilyet még nem csináltak pályafutásuk során a magyar női kézilabda-válogatott jelenlegi tagjai: péntek délelőtt átvehették azokat a formaruhákat, amelyeket a tokiói olimpián viselnek majd.

„Teljes eksztázisban vagyok, hogy ennyi ruhát látok és próbálhatok is, tegnap szinte nem is tudtam aludni, annyira vártam ezt a napot. Nem csak ezt persze, az olimpiát is” – mondta széles mosollyal az arcán a ruhapróba alatt Háfra Noémi, a Ferencvárosból Győrbe tartó átlövő.

S bár a hőség pokoli volt a próba alatt, a lányok mosolyogva cserélgették magukon a darabokat – ennél jóval nehezebb és fárasztóbb feladatok várnak rájuk hétfőtől, az olimpiai felkészülés kezdetétől.

Az igazán csajosnak tűnő programról Háfrán kívül Schatzl Nadine, Lukács Viktória és Márton Gréta osztotta meg velünk a tapasztalatait.

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT BŐ OLIMPIAI KERETE
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szikora Melinda (Siófok KC)
Jobbszélsők: Kovács Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lukács Viktória (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: Kiss Nikoletta (Siófok KC), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tomori Zsuzsanna (Siófok KC)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Bordás Réka (DVSC Schaeffler), Helembai Fanny (Váci NKSE), Kisfaludy Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóvízi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szöllősi-Zácsik Szandra (MTK Budapest)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Elek Gábor
Edző: Danyi Gábor
Szakmai tanácsadó: Görbicz Anita

AZ OLIMPIAI FELKÉSZÜLÉS MENETRENDJE
Június 21–26.: Balatonboglár, Nemzeti Kézilabda Akadémia
Június 28.–július 2.: Székelyudvarhely
Július 4–13.: Siófok
Július 16.: utazás Tokióba

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK, SIÓFOK
Július 6., 18.15: Magyarország–Montenegró
Július 9., 18.30: Magyarország–Brazília
Július 12., 16.00: Magyarország–Brazília

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI AZ OLIMPIÁN
Július 25., 21.30: Magyarország–Franciaország (magyar idő szerint 14.30)
Július 27., 11.00: Magyarország–Brazília (magyar idő szerint 4.00)
Július 29., 19.30: Magyarország–Orosz csapat (magyar idő szerint 12.30)
Július 31., 19.30: Magyarország–Spanyolország (magyar idő szerint 12.30)
Augusztus 2., 16.15: Magyarország–Svédország (magyar idő szerint 9.15)

 

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Döntött Háfra és Strannigg sorsáról a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
2026.07.10. 10:46