Férfi kézi Eb 2022: elindult az önkéntesek toborzása a magyar helyszínekre

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.24. 12:04
null
Helyszínenként 250 önkéntes segítheti a sikeres lebonyolítást (Fotó: sportonkent.hu)
Már lehet jelentkezni önkéntesnek a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság budapesti, szegedi és debreceni helyszíneire – számolt be róla a torna szervezőbizottsága.

A magyarországi önkénteseket a Sport-Önként Egyesület készíti fel a tornára. Helyszínenként előreláthatólag 250 fő önkéntes segíti majd a sikeres lebonyolítást, de a csoportkörök után Budapesten még nagyobb és még több feladat vár a jelentkezőkre.

„Akik velünk dolgoznak, megismerhetik egy világesemény szervezésének hátterét, beláthatnak a kulisszák mögé és eközben Európa huszonnégy legjobb csapatát segíthetik a sikeres szereplésben. Kísérőprogramokon is részt vehetnek majd az önkéntesek, ezeken is élményeket szerezhetnek. Nem utolsósorban egy ilyen esemény egy remek tanulási lehetőség is, mindeközben pedig új barátokra és értékes tapasztalatokra tehetnek szert a kiválasztottak” – mondta el Mikó Anna, az Európa-bajnokság magyarországi önkéntes programjának projektmenedzsere.

Információk a jelentkezés feltételeiről a sportonkent.hu weboldalán.


Öt városban rendezik a magyar-szlovák tornát
A 2022-es férfi kézi Eb-t január 13. és 30. között rendezik Magyarországon és Szlovákiában. 18 nap alatt 24 csapat 65 meccset játszik. A csoportmeccseknek Budapest (az épülő multifunkcionális csarnok), Debrecen (Főnix-csarnok), Szeged (az épülő új csarnok), Pozsony (2 csoport) és Kassa ad otthont, a középdöntőben Budapest és Pozsony kap szerepet, a záró hétvége Budapesten lesz. A magyar válogatott a csoportkörben, valamint továbbjutása esetén a középdöntőben is Budapesten lép pályára.
Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
5 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
6 órája

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
9 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
11 órája

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

Izland megszorongatta a társházigazdát, de Dánia jutott be a férfi kézilabda Eb döntőjébe

Kézilabda
2026.01.30. 22:14
Ezek is érdekelhetik