Férfi kézi NB I: már nem Mol a Pick Szeged

K. T. I.K. T. I.
2021.08.06. 15:23
null
Változások Szegeden (Fotó: Mirkó István)
„Céljaink változatlanok” – írja a drukkerek megnyugtatására a magyar bajnok Pick Szeged hivatalos honlapja a pénteken megjelent szűkszavú közleménye végén, mely arról szól, a csapat, és másik névadó szponzora, a Mol útjai elválnak egymástól: a 2020–2021-es évadot követően nem hosszabbítottak szerződést a felek.

 

 

A pickhandball.hu azt írja, a Pick Kézilabda Zrt és a Mol Nyrt. együttműködése a 2020–2021-es idény végével kifutott, ennek megfelelően a klub csapatai a jövőben ismét Pick Szeged néven szerepelnek majd a különböző bajnokságokban.

„Céljaink változatlanok, minden sorozatot a végső győzelem megszerzéséért kezdünk meg, melyhez a tulajdonosunk által minden feltétel biztosított” – fogalmaz a szegediek közleménye.

A Mol 2014-ben lett a Pick Szeged névadószponzora. Az együttműködés ideje alatt a szegedieknek kétszer, 2018-ban és 2021-ben is sikerült megelőzniük a nagy rivális Telekom Veszprémet a bajnoki versenyfutásban.

A Mol-csoport már be is jelentette: a jövőben a Tatabánya kiemelt támogatója lesz a magyar kézibajnokságban.

„Nagyon sikeres út végéhez érkeztünk és külön öröm számunkra, hogy a hosszú évek óta tartó támogatásunknak is köszönhetően idén is bajnok lett a Szeged. Egy izgalmas és tartalmas időszakon vagyunk túl közösen, amelyet szeretnénk megköszönni a Pick Szeged vezetőinek, játékosainak, szurkolóinak és további sok sikert kívánunk a csapatnak. A Mol-csoportnak továbbra is kiemelten fontos a magyar kézilabda jövője, a fiatal tehetségek, a magyar bázisú utánpótlás segítése, ezért az idei szezontól a Tatabánya kézilabdacsapatának a támogatója lesz. Bízunk benne, hogy a Tatabánya fejlődésében is részünk lehet és a hazai, valamint a nemzetközi szintéren is sikeres jövő vár a csapatra” – mondta el Pantl Péter, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója.


 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 14:19

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28

Kézilabda: szerdán kezdődik Kínában az U20-as női világbajnokság

Utánpótlássport
2026.06.23. 09:02
Ezek is érdekelhetik