Női kézi: „Leírhatatlan boldogságot éreztem, hogy ismét jöhetek a válogatotthoz”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2021.10.05. 08:34
Planéta Szimonetta a 2018-as Európa-bajnokságon volt tagja legutóbb a magyar női kézilabda-válogatottnak. Sérülései, sorozatos műtétjei miatt több mint két évig pályára se lépett, nyáron pedig azért igazolt a DVSC-hez, hogy ott újra felépítse magát. Amikor az öltözőben megpillantotta a válogatott meghívót az októberi Eb-selejtezőkre, először átverésnek hitte. Aztán leírhatatlan boldogság lett úrrá rajta.

Golovin:Volt, aki felhívott és megkérdezte, hogy mik az elvárásaim

Minderről az NSO Tv-nek beszélt az új szakmai stábbal készülő magyar női kézilabda-válogatott hétfői, sajtónyilvános edzésén, ahogy arra is kitért, hol tart most a korábbi formájához képest, hogyan élte meg, hogy a lányok tokiói olimpiai szereplését csak a tévében követhette, s hogyan érzi magát Debrecenben.

Videónkban megszólal Háfra Noémi is, aki jól ismeri Golovin Vlagyimirt, hiszen irányításával U20-as vb-t nyert. Nem titkolja, nagyon örült, amikor kiderült, hogy őt nevezték ki szövetségi kapitánynak. Azt is elárulja, az összetartás előtt felvette-e vele kapcsolatot, illetve beszélt-e a szintén Győrben dolgozó Pigniczki Krisztinával a válogatottban. Emellett szóba kerül az is, hogy érzi magát a Győr csapatában.

A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim – Németország)
JOBBSZÉLSŐK:Kovács Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lukács Viktória (Győri Audi ETO)
JOBBÁTLÖVŐK:Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Planéta Szimonetta (DVSC Schaeffler), Tomori Zsuzsanna (Vipers Kristiansand – Norvégia)
IRÁNYÍTÓK:Lakatos Rita (Siófok KC), Tóth Eszter (Motherson-Mosonmagyaróvári KC SE), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
BEÁLLÓK:Bordás Réka (DVSC Schaeffler), Helembai Fanny (Váci NKSE), Tóvízi Petra (DVSC Schaeffler)
BALÁTLÖVŐK:Háfra Noémi (Győri Audi ETO), Kácsor Gréta (Váci NKSE)
BALSZÉLSŐK:Fodor Csenge (Győri Audi ETO), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (Győri Audi ETO)

A VÁLOGATOTT PROGRAMJA
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK

Október 6., szerda, 18.00, Érd:Magyarország–Portugália
Október 10., vasárnap, 18.00, Topolcsány:Szlovákia–Magyarország

A világbajnoki felkészülés november 22-én kezdődik.

Legfrissebb hírek

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
7 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
9 órája

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
10 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
15 órája

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
2026.09.24. 08:50

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

Golovin Vlagyimir: Mindenkitől a maximum kell a norvégok ellen

Kézilabda
2026.09.22. 18:45

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
2026.09.22. 16:54