Női kézi: Már sose lesz a régi a vállam – Szucsánszki

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.10.19. 16:54
null
Szucsánszki Zita egyelőre nem a válogatottra gondol (Fotó: Tumbász Hédi)
Szucsánszki Zita meglátása szerint már sohasem lesz százszázalékos a tokiói olimpián kiugrott válla. Az irányító az oroszok elleni csoportmérkőzésen sérült meg, így a folytatásban már nem segíthette a japán fővárosban negyeddöntőig jutott magyar női kézilabda-válogatottat.

 

A 34 esztendős játékos az M1 aktuális csatornának azt mondta, a körülményekhez képest egész jól helyrejött a sérült testrész.

„Nem százas a vállam és valószínűleg már nem is lesz soha, eléggé el van használódva, egy-két porc hiányzik – fogalmazott Szucsánszki, aki a hétvégén már meccskeretben volt, edzéseken tudja vállalni a kontaktot, és valószínűleg védekezésben hamarosan segíteni tudja klubcsapatát, a Ferencvárost. – Talán már a Dunaújváros ellen pályára léphetek, védekezésben és akár támadásban is, de bombagólokat még ne várjanak tőlem, az átlövésekkel még vannak gondjaim.”

Arra a kérdésre, hogy szeretne-e visszakerülni az új szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir irányította nemzeti csapatba a későbbiekben, azt felelte: „én már annak is örülnék, ha a Fradinak a hasznára lennék, először ez a cél”.

Legfrissebb hírek

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2 órája

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 20:01

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Három magyar csapattal kezdődik a női kézilabda Bajnokok Ligája

Kézilabda
2025.09.06. 09:15

Kettészakadni látszik a mezőny a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.05. 11:24

Megvan a magyar női kézilabda-válogatott svédek elleni kerete

Kézilabda
2025.09.04. 10:27

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49
Ezek is érdekelhetik