Női kézi: Amorim bejelentette a visszavonulását a válogatottól

2021.10.25. 16:06
null
Amorim az olimpia előtt és az olimpián is sok borsot tört a magyar válogatott játékosainak orra alá a brazilok színeiben (Fotó: Török Attila)
Bejelentette búcsúját a brazil nemzeti csapattól Eduarda Amorim. A 35 esztendős kézilabdázó közleménye szerint már a koronavírus-járvány előtt úgy tervezte, 2020-ban, a tokiói olimpiát követően lemondja a szereplést a válogatottban. Végül most jött el a búcsú pillanata.

„Már a járvány előtt úgy gondoltam, a tokiói olimpia után megállok és visszavonulok a válogatottól. Most békével a szívemben számolhatok be erről a döntésről. Büszke vagyok, hogy annyi éven át viselhettem az országom színeit, mindig a legjobb teljesítményre törekedve és annyira sokat tanulva. Minden alkalom nagy megtiszteltetés számomra, amikor Brazíliát képviselhettem" – írta hivatalos Facebook-oldalán a brazil játékos.

Amorim hozzátette, nem szeretne a jövőben sem hátat fordítani a brazil kézilabdázásnak, szurkolóként bármikor számíthatnak a tanácsaira, valamint keresi a módját, hogy távolról is segíteni tudjon a sportágának Brazíliában.

„Kiváltságosnak tartom magamat amiatt, hogy ennyi örömteli pillanatot oszthattam meg veletek!” – tette hozzá, köszönetet mondva a szurkolóknak, edzőinek, játékostársainak, akik a brazil válogatott tagjaként segítették az elmúlt 15 évben.

Amorim 2006-ban lett brazil felnőttválogatott, a csapatban több mint 200 tétmeccsen lépett pályára. 2013-ban Szerbiában világbajnoki címet nyert, a pánamerikai játékokról három, a pánamerikai bajnokságokról négy aranyérme van.

A 35 esztendős játékos 2006 óta légióskodik Európában, 2009-től egészen 2021 nyaráig a Győri Audi ETO KC tagja volt. 10-szeres magyar bajnokként, ötszörös BL-győztesként döntött úgy, hogy a Rosztov-Don színeiben is próbára teszi magát.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
4 órája

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30