Férfi kézi Eb: Itthon játszunk, ehhez talán még az olimpia sem fogható – Mikler

Vágólapra másolva!
2021.12.17. 08:20
Bár még többféle elképzelés létezik arról, hogy milyen lesz húszezer magyar szurkoló előtt pályára lépnie a magyar férfi kézilabda-válogatottnak az Európa-bajnokságnak otthont adó új budapesti arénában, abban a csapatból biztosan mindenki egyetért Mikler Rolanddal, hogy felejthetetlen élmény. Ligetvári Patrikon már akkor eufória lett úrrá, amikor a főpróbán belépett a pályára. 

Nagy László – aki a férfi All Star-válogatottak mérkőzésén pályára is lépett a szupercsarnok főpróbáján, sőt, ő szerezte mérkőzésen az első gólt – szerint nem nehezedhet nyomásként a csapatra, hogy az Eb-meccseken akár húszezren is buzdíthatják a csapatot a lelátóról. Mikler Roland úgy véli, ha nyugatni is kellene esetleg a fiatalabb, rutintalanabb társakat, akkor csapatkapitányként ezt a feladatot is megoldja. Bár ennyi magyar szurkoló előtt még ő sem játszott, úgy gondolja, csak előnyt jelenthet a hazai pálya, s olyan életre szóló élményben lesz részük, amely talán az olimpiához sem fogható.

Videónkban a 37 éves kapus bővebben is kifejti, hogyan képzeli el a hazai Eb-meccseket húszezer ember előtt, míg Ligetvári Patrik azokról az érzésekről beszél, amelyek elfogták a főpróbán, amikor a pályára hívták őket. Nagy László pedig abba avat be minket, hogy milyen volt játszani az új arénában.

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
7 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
8 órája

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
11 órája

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

A németek visszavágnának Dániának a férfi kézilabda Eb-döntőben

Kézilabda
2026.02.01. 10:40

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15
Ezek is érdekelhetik