Női kézi: juniorválogatottal erősített a Mosonmagyaróvár

I. SZ.I. SZ.
2021.12.23. 11:27
null
Török Lilly (Fotó: Matey István/Hajdú-bihari Napló, archív)
Távozik a női kézilabda NB I negyedik helyén álló Mosonmagyaróvártól a cseh Michaela Konecná, akinek a pótlását máris megoldotta a klub, a DVSC-től fél évre kölcsönbe érkezik a juniorválogatott Török Lilly.

 

A klub közleménye szerint Konecná családi okok miatt kérte szerződése felbontását, a családjában fellépő súlyos betegség miatt szükséges az állandó jelenléte Csehországban.

A juniorválogatott Török Lilly szülei is kézilabdáztak, Török Imre és Csapó Erika is Debrecenben játszott. A 18 éves játékos májusban mutatkozott be az NB I-ben, de ebben az idényben nem kapott lehetőséget.

„Debrecenben két válogatott beálló, Bordás Réka és Tóvizi Petra szerepel a posztomon, akik mögött kevés játéklehetőséghez juthatok. Nekem pedig a fejlődésem szempontjából most az a legfontosabb, hogy folyamatosan játszani tudjak, tapasztalatot szerezzek. Az MKC csapatában erre most több lehetőségem lesz – indokolta döntését Török Lilly. – Szerettem Debrecenben kézilabdázni, de úgy gondolom, azért is váltanom kell, hogy hamar ki tudjak lépni a »Csapó Erika lánya szerepkörből«.”

Legfrissebb hírek

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
2026.08.12. 14:09

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

NŐI KÉZILABDA NB I, 2026–2027

Kézilabda
2026.08.08. 13:10

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37