Női kézi-vb: ellopták Skaliczki László pénztárcáját Barcelonában

2021.12.15. 15:12
null
Skaliczki László (Fotó: Tumbász Hédi)
Lopás áldozata lett Skaliczki László, a magyar férfi kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya – számolt be róla a sonline.hu.

 

A 66 esztendős mesteredző Spanyolországban járt, hogy megtekintse a magyar női válogatott középdöntős meccseit a világbajnokságon.

„Barcelonában, a Sagrada Famíliánál történt az eset, pedig a lányom, aki sokat jár arra, felhívta rá a figyelmem, hogy veszélyes a környék – mondta Skaliczki László. – Egy társasággal sétáltunk arra, elöl volt a táskám, s mivel meleg volt, a kabátom is ki volt gombolva. Egy angolul beszélő nő lépett oda hozzám és egy térképet tett elém, közben a többiek előre mentek, pedig azt is beszéltük, hogy együtt kell maradnunk. S végül sikerült ellopnia a tárcámat, melyben a pénzen és a hitel kártyámon kívül a személyes irataim is benne voltak. Természetesen a helyi rendőrségen feljelentés tettem, majd felhívtuk a a konzulátust, ahol rengeteget segítettek, ahogy az útitársaim is, hiszen vasárnap történt a lopás, ám hétfőn már haza is tudtam jönni. Volt egy kis kaland, izgalom, ám sajnos így jár, aki nem figyel oda, megmondom őszintén hirtelen nem is gondoltam, hogy ilyen megtörténhet, azaz megfizettem a tanulópénzt. A csurgói kormányablakban is nagyon segítőkészek és rugalmasak voltak, így már készülnek az új papírjaim.”

A magyar válogatott nem jutott be a negyeddöntőbe a vb-n, a középdöntőben kikapott Dániától, majd Kongót és Dél-Koreát legyőzte.

„Kedden mentünk, hétfőn jöttünk, azaz mind a három találkozón ott voltunk. Érdekes, jó vb volt, szakmailag látni lehetett, melyik ország, mely tendencia szerint megy, s nyilván szorítottunk a mieinknek, hiszen azért mentünk. Fontos, hogy az ember lássa élőben, testközelből, miként zajlik, egy-egy összecsapás egy ilyen nagy seregszemlén. Emlékeim vannak, hiszen ott voltam hét nagy világversenyen is. A történteket leszámítva nagyon hasznos volt a spanyol túra” – tette hozzá Skaliczki, aki jelenleg a női NB I/B Nyugati csoportjában a nyolcadik helyen álló Csurgói NKC-t irányítja.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.09.26. 09:11

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37