Férfi kézi: Igor Vori 41 évesen a Bundesligában tér vissza

2022.03.22. 18:33
A német élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Füchse Berlin az idény végéig szerződtette Igor Vorit, a horvátok legendás beállóját – írja a berlini klub honlapja.

A 41 éves Vori 2018-ban vonult vissza, igaz, azóta egyszer már reaktiválta a PPD Zagreb. A Füchsének a dán Johan Koch sérülése miatt volt szüksége a korábbi 246-szoros horvát válogatott klasszisra. A Bundesligában február végéig tartott az átigazolási időszak, így csak szerződéssel nem rendelkező játékost tudott igazolni a berlini gárda.

Az olimpiai bajnok Vori korában olyan sztárcsapatokat erősített, mint a Handball SV Hamburg, a Barcelona és a Paris Saint-Germain.

„Beszéltem néhány beállóval telefonon, s Igor Vori volt az, aki rögtön azt mondta, vállalja, valamint bízik benne, hogy az idény végéig segíthet nekünk” ­– mondta el Stefan Kretzschmar sportigazgató.

A Füchse a 4. helyen áll a Bundesligában.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.29. 14:19

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
2026.06.29. 09:00

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28
Ezek is érdekelhetik