Női kézi: pénzbüntetést és eltiltást kapott a Siófok korábbi játékosa

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.16. 13:45
null
Tamara Horacek (jobbra) felfüggesztett eltiltást kapott az EHF-től (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A Siófok korábbi balátlövőjét, Tamara Horaceket 3750 eurós pénzbírsággal, valamint egyéves felfüggesztett eltiltással sújtotta az Európai Kézilabda-szövetség (EHF), mivel ugyanabban az időszakban két klubbal is aláírt szerződése volt – írja a szervezet honlapja.


A közlemény szerint Horacek – aki a 2021–2022-es évadban volt a magyar csapat játékosa – már akkor aláírta a szerződését a francia Metz együttesével, amikor még érvényes kontraktusa volt a női kézilabda NB I-ben szereplő Siófokkal.

A 26 éves Horacekre kiszabott felfüggesztett eltiltás kétéves próbaidőre szól, ha ezen időszakon belül hasonló szabálysértést követ el a francia válogatott játékos, akkor további fegyelmi eljárás vár rá.

A közlemény kitér rá, az EHF a játékos helyzetét a magyar klubnál enyhítő körülménynek tekintette, amely csökkentette a szankció mértékét.

Mint ismert, a balátlövőnek 2023-ig szóló érvényben lévő szerződése volt a Balaton-partiakkal, a Metz ennek ellenére tavaly július 12-én bejelentette az igazolását, a játékos pedig minden kapcsolatot megszakított a Siófokkal, és nem érkezett meg a felkészülés kezdetére.

Horacek 47 gólnál jár a BL 2021–2022-es évadjában.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: második mérkőzését is megnyerte a két magyarral felálló Metz

Kézilabda
11 órája

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
2025.09.10. 22:15

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
2025.09.10. 17:25

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22
Ezek is érdekelhetik