Női kézi BL: megvan a Győr–Brest meccsek időpontja

Cs. B.Cs. B.
2022.04.06. 17:20
null
Idegenben kezdi meg szereplését a Győr a BL-negyeddöntőben (Fotó: Tumbász Hédi)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) hivatalos honlapján hirdette ki a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek időpontjait. A Győri ETO április 30-án Brestben lép pályára, majd egy héttel később, május 7-én az Audi Arénában fogadja a francia együttest.

 

Idegenben kezdi meg szereplését a Győr a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében: az első felvonást 2022. április 30-án, szombaton 18 órakor rendezik Brestben, míg a visszavágóra május 7-én, szombaton 16 órai kezdettel kerül sor.

A francia csapat az ETO mumusának számít, hiszen a felek legutóbbi öt egymás elleni mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni a magyar csapat. Emellett három döntetlen született, míg a legutóbbi találkozón, a tavalyi BL-elődöntőben a Brest hetesekkel nyert és jutott be a fináléba, amelyben 34–28-ra kikapott a Viperstől.

A párharc győztese bejut a június első hétvégéjén (június 4–5.) esedékes final fourba, amelyet a budapesti MVM Dome-ban rendeznek meg.

A Bajnokok Ligája négyes döntőjére IDE kattintva vásárolhat jegyet!

NEGYEDDÖNTŐ
CSM Bucuresti (román)–Esbjerg (dán) május 1., 16.00
május 8., 16.00
Metz Handball (francia)–Rosztov-Don (orosz)
10–0 10–0
Továbbjutott a Metz, 20–0 – megállapított eredmény
Brest Bretagne (francia)–GYŐRI AUDI ETO KC április 30., 18.00
május 7., 16.00
Krim Ljubljana (szlovén)–Vipers Kristiansand (norvég) május 1., 14.00
május 7., 18.00
Legfrissebb hírek

Győri-Lukács Viktória: Jó lenne, ha már kezdődne az idény

Kézilabda
6 órája

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
20 órája

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
23 órája

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Sarah Bouktit: Európa legnagyobb klubjába igazoltam, sok trófeát szeretnék nyerni

Kézilabda
2026.08.01. 14:40

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 18:46

Vámos Petra: Szeretnék többet játszani a posztomon, irányítóként

Kézilabda
2026.07.28. 09:33