Férfi kézi: a Kiel reaktiválta a korábbi veszprémi beállót a final four előtt

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2022.06.03. 16:53
null
Bjarte Myrhol a Kielben folytatja az idény végéig (Fotó: AFP)
A norvég Bjarte Myrholt az évad végéig szerződtette a Bajnokok Ligájában elődöntős THW Kiel kézilabdacsapata.

A német együttes pénteken honlapján jelentette be, hogy a keretből Achilles-ín-szakadás miatt kieső Hendrik Pekelert villámigazolással a 40 éves Myrhollal pótolják.

A rutinos norvég kézis a 2005–2006-os idényben Veszprémben játszott, majd 2006 és 2015 között a német Bundesligában szerepelt a HSGNordhorn, illetve a Rhein-Neckar Löwen gárdájánál, a válogatottban 263 fellépésével norvég csúcstartó.

Myrhol legutóbb a tokiói olimpia negyeddöntőjében lépett pályára, azóta nem volt csapata.

„Amikor egy olyan klubnak, mint a Kiel, rövid távon segítségre van szüksége, akkor útnak kell indulnod” – mondta.

A német bajnokság tabelláján második csapatnak a Bundesligában még három mérkőzése maradt, míg a Bajnokok Ligája négyes döntőjének első játéknapján, június 18-án a címvédő Barcelonával találkozik. A másik párban Telekom Veszprém–Lomza Vive Kielce elődöntő lesz Kölnben.

Legfrissebb hírek

Kiellel közösen rendezne olimpiát München

Egyéb egyéni
2026.09.21. 14:25

Férfi kézi BL: a Szeged most már lépéskényszerben van

Kézilabda
2026.09.18. 14:01

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35

Biztos sikerek után északi túrák jönnek a Veszprémnek a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.09.16. 10:11

Nincs kifogás: a Veszprémnek vissza kell térnie Kölnbe!

Kézilabda
2026.09.09. 14:42

Carlos Ortega 2031-ig a Barca kézicsapatának vezetőedzője marad

Kézilabda
2026.09.09. 12:48

Bartha Csaba: A Veszprém a jubileumi évben szeretne minden fronton mindent megnyerni

Kézilabda
2026.09.07. 20:24

Elkészült a Veszprém és a Szeged pontos BL-menetrendje

Kézilabda
2026.07.29. 14:47