Férfi kézi: újabb korábbi válogatott játékos fejezte be

2022.06.07. 09:49
null
A 179-szeres válogatott Harsányi Gergely utolsó kézilabda-mérkőzését játszotta hétvégén (fotó: Kovács Anikó/archív)
Pályafutása utolsó mérkőzését játszotta a férfi kézilabda NB I/B alsóházában a Komárom VSE jobbszélsője, a 179-szeres válogatott Harsányi Gergely, aki hét góllal járult hozzá csapata DEAC elleni 28–28-as döntetlenjéhez.

A napokban épp egy másik korábbi válogatott jobbszélső, Iváncsik Tamás is utolsó mérkőzését játszotta a Tatai AC színeiben.

A 41 esztendős Harsányi Gergely pályafutását Nyíregyházán kezdte, majd 1999-ben került a PLER-hez, melynél tíz évet töltött el, s 2007-ben Magyar Kupa-bronzérmet szerzett, majd egyéves ferencvárosi kitérő után igazolt Tatabányára, ahol pedig nyolc idény alatt magyar bajnoki bronzot szerzett.

A jobbszélső klubcsapatai mellett 2003 óta folyamatosan tagja volt a válogatottnak, mellyel a 2004-es athéni és a 2012-es londoni olimpián is negyedik helyezést ért le, míg világbajnokságon egy hatodik hely a legjobb eredménye 2009-ből.

Harsányi 2018-ban döntött úgy, hogy felhagy a profi sporttal és Tatabányáról a másodosztályú Tatai AC-hez igazolt, ahol két idényt húzott le, mielőtt 2020-ban a Komárom VSE-hez igazolt volna, melynek színeiben a 2021–22-es kiírás végén hagyott fel a kézilabdával.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.29. 14:19

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
2026.06.29. 09:00

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28

Kézilabda: szerdán kezdődik Kínában az U20-as női világbajnokság

Utánpótlássport
2026.06.23. 09:02
Ezek is érdekelhetik