Kézi BL: a Veszprém és az FTC is szabadkártyát kapott – hivatalos

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.06.27. 11:30
null
A Veszprém szabadkártyát kapott a Bajnokok Ligája következő idényére (Fotó: Török Attila)
A Telekom Veszprém férfi és az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata is megkapta a szabadkártyát az európai szövetségtől a Bajnokok Ligája következő, 2022–2023-as kiírására – jelentette be az EHF a hivatalos honlapján.

 

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) az illetékes bizottság pénteki ülését követően hétfőn bejelentette, hogy mely csapatok kaptak szabadkártyát a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája következő, 2022–2023-as idényére.

FÉRFIAK

Szabadkártyát kapott a magyar bajnoki ezüstérmes, a BL legutóbbi kiírásában négy közé jutó Telekom Veszprém. A bakonyi gárdáén kívül a PPD Zagreb, az Aalborg, a Nantes, az Elverum, a Wisla Plock és a Celje kérelmét is pozitívan bírálta el a kontinentális szövetség, így ezek az együttesek is szerepelhetnek a Bajnokok Ligája új idényében.

Nem kapott indulási jogot a Granollers, a Sporting CP, a Baia Mare (Nagybánya), a Kadetten Schaffhausen, az Ystads IF, valamint az ukrán Motor Zaporizzsja sem, melynek mérkőzéseit illetően a jelenlegi háborús helyzet miatt rengeteg a bizonytalanság. A Motor az előttünk álló szezonban a német másodosztályban és az Európa-ligában szerepel majd.

A FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA MEZŐNYE A 2022–2023-AS ÉVADBAN
PPD Zagreb
(horvát), Aalborg (dán), GOG (dán), Barca (spanyol), Nantes (francia), Paris Saint-Germain (francia), Magdeburg (német), THW Kiel (német), PICK SZEGED (magyar), TELEKOM VESZPRÉM (magyar), Elverum (norvég), Vive Kielce (lengyel), Wisla Plock (lengyel), Porto (portugál), Dinamo Bucuresti (román), RK Celje (szlovén)

Az FTC is ott lesz a női Bajnokok Ligája új idényében (Fotó: Török Attila)
Az FTC is ott lesz a női Bajnokok Ligája új idényében (Fotó: Török Attila)

NŐK

Ahogy arra számítani lehetett, a Ferencváros is megkapta a szabadkártyát az EHF-től. A Magyar Kupa-győztes zöld-fehérek mellett indulási jogot nyert többek között a francia Brest, a román CSM Bucuresti és a szlovén Krim Ljubljana is. A Borussia Dortmund beadványát elutasította az európai szövetség.

A NŐI BAJNOKOK LIGÁJA MEZŐNYE A 2022–2023-AS ÉVADBAN
Lokomotiva Zagreb
(horvát), Baník Most (cseh), Odense (dán), Esbjerg (dán), Brest (francia), Metz (francia), Bietigheim (német), FTC-RAIL CARGO HUNGARIA (magyar), GYŐRI AUDI ETO KC (magyar), Buducsnoszt (montenegrói), Vipers Kristiansand (norvég), Storhamar (norvég), Rapid Bucuresti (román), CSM Bucuresti (román), Krim Ljubljana (szlovén), Kastamonu Belediyesi (török)

Az új kiírás a korábbihoz hasonlóan a nők és a férfiak körében is két nyolcas csoporttal indul el. A csoportkör sorsolását július 1-jén, pénteken 11 órától tartják. A nőknél a szeptember 10-11-i hétvégén, a férfiaknál szeptember 14-15-én rendezik az első forduló mérkőzéseit.

KÉT MAGYAR CSAPAT IS EL-SZABADKÁRTYÁT KÉRHETETT

Az Európa-liga 2022–2023-as kiírásában női csapataink közül az NB I 3–5. helyezettje, a DVSC, a Váci NKSE és a Mosonmagyaróvár szerepelhet, míg a Siófok szabadkártyát kért. A férfiaknál a bajnoki bronzérmes Balatonfüred és a Magyar Kupa-döntős Fejér-B.Á.L. Veszprém alanyi jogon résztvevő, a Ferencváros pedig szabadkártyás kérelmet nyújtott be.

Az El-indulók listáját július 12-én ismerteti az EHF, a csoportkör sorsolására július 19-én kerül sor.


Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.02.04. 19:44

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
2026.02.04. 16:47

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2026.02.03. 09:05

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33
Ezek is érdekelhetik