Női kézi: A célunk a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása volt – Gyurka János

V. SZ.V. SZ.
2022.06.26. 11:52
null
Már idény közben is készített egy felmérést Gyurka János, ami megmutatta, miben kell erősödniük (Fotó: Török Attila)
A Mosonmagyaróvár női kézilabdaklubja két hellyel hátrébb végzett, mint egy évvel ezelőtt, de a csapat elérte legfontosabb célját, s nemzetközi kupaszereplést érő pozícióban kell végeznie jövőre is.


Kiharcolta a nemzetközi kupaszereplés jogát a mosonmagyaróvári női kézilabdaklub, amely ötödik helyével elérte a legfontosabb célját, pedig az idény során voltak nehéz időszakok a csapat életében.

„A célunk az első öt hely valamelyike és a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása volt  – mondta Gyurka János, a csapat edzője. – Leginkább a támadások száma és hatékonysága, valamint a kapott gólok és a védekezőfaultok száma mutatja meg, hol tartunk és miben kell fejlődnünk. Évad közben is készítettem beszámolót, ami mutatta, hogy a kapott gólok száma rendkívül magas, és ha ezen nem sikerül javítanunk, akkor a nemzetközi porondon nem tudjuk megállni a helyünket.”

A szakember szerint nagyon rosszul érintette a csapatot, amikor tavaly decemberben családi okok miatt elhagyta az együttest a cseh válogatott beálló, Michaela Konecná, személyében stabil belső védő távozott, és nem sikerült hasonló kaliberű játékossal pótolni, majd januártól a koronavírus felezte meg a keretet, végül az idény hajrájában a válogatott irányító, Tóth Gabriella esett ki.

De örömre ad okot, hogy az óváriak így is befutottak az ötödik helyre a bajnokságban, és bár nem sikerült továbbjutniuk a csoportból, az Európa-ligában fantasztikus, nyolcgólos győzelemmel rajtoltak a francia Besancon ellen – Gyurka szerint összeért a csapatjáték, a befektetett munka használható tudássá vált, és hozták a nemzetközi szintet.

„Gyors a játékunk és a harmadik legtöbb gólt szereztük az első félidőben, de az átlövésgólok száma és hatékonysága nem volt döntő jelentőségű, és az is kiderült, hogy támadásban az egy egy elleni párharcokat ötven százalékban tudtuk csak megnyerni, hátul pedig hetvenkilenc százalékban maradtunk alul, így fizikailag is javulnunk kell, erősebb alapot kell teremtenünk” – fogalmazott Gyurka János, aki szerint a következő idényben meg kell próbálniuk az ötödik helynél jobbat kiharcolni, miközben a riválisok, a Debrecen és a Siófok is erősít, de nekik továbbra is a nemzetközi kupaszereplés elérése a legfontosabb.

Legfrissebb hírek

György László: A váci mez kötelez bennünket, hogy mindent megtegyünk

Kézilabda
22 órája

Kézi: „Mentálisan is támogatnunk kell a gyerekeket” – Márián Blanka

Utánpótlássport
2026.07.21. 18:34

Női kézi: ez ám a sztárparádé – megérkeztek az ETO és a Fradi új légiósai

Kézilabda
2026.07.21. 15:39

A hónap utánpótlásedzője: Márián Blanka kézilabdatréneré a júniusi díj

Utánpótlássport
2026.07.20. 15:19

Kézilabda: a szív és a lélek magyar diadala az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.20. 08:59

Újabb fejezetekkel bővült a mosonmagyaróvári licencügy

Kézilabda
2026.07.16. 17:05

Női kézilabda NB I: távozik a Mosonmagyaróvár német jobbátlövője – hivatalos

Kézilabda
2026.07.16. 13:24

Egymásra mutogatnak a licencügy szereplői Mosonmagyaróváron

Kézilabda
2026.07.15. 15:21