Női kézi NB I: öt távozót jelentett be az Érd

D. S. B.D. S. B.
2022.06.24. 12:07
null
Alexandra Vukajlovics és Bódi Bernadett is távozik Érdről (fotó: <a href="https://www.handballerd.hu/hir/ot-jatekostol-bucsuzunk" target="_blank">handballerd.hu</a>)
A női kézilabda NB I legutóbbi kiírásában tizenkettedik helyen záró Érd hivatalos honlapján tudatta, hogy az MTK-hoz igazoló Szabó Kitti mellett távozik a csapattól a jobbszélső Bódi Bernadett, az átlövő Alexandra Vukajlovics, a balszélső Mézes Laura és az irányító Takács Cecília is.

A 2018-ban junior-világbajnoki címet szerző irányító, Szabó Kitti érkezését még februárban jelentette be az MTK. Az Érd beszámolt róla, hogy a következő idényre való felkészülést már nem Horváth Rolanddal kezdi meg a szerb átlövő, Alexandra Vukajlovics, aki a DVSC-től szerepelt kölcsönben a Pest megyeieknél.

Szintén távozik az idény közben, októberben érkező, a Győri Audi ETO-val a Bajnokok Ligáját négyszer megnyerő jobbszélső, Bódi Bernadett, illetve a súlyos sérülés után az idény második felére visszatérő balszélső, Mézes Laura, valamint a januárban igazolt irányító, Takács Cecília is.

Az Érd korábban Debrecenből a kapus Csapó Kyrával, a Győrből érkező fiatallal, Gerencsér Fannival, a Szent István SE-től megszerzett irányítóval, Puskás Lillával, az Algyőről igazolt, a belső posztokon bevethető Csáki Zsófival, az FTC-től hét év után visszatérő védekezőspecialista Csiszár-Szekeres Klárával, valamint a Dunaújvárossal EHF-kupát nyerő szélsővel Dávid-Azari Fruzsinával erősítette meg keretét a következő idényre.

Legfrissebb hírek

György László: A váci mez kötelez bennünket, hogy mindent megtegyünk

Kézilabda
21 órája

Női kézi: ez ám a sztárparádé – megérkeztek az ETO és a Fradi új légiósai

Kézilabda
2026.07.21. 15:39

Női kézilabda NB I: távozik a Mosonmagyaróvár német jobbátlövője – hivatalos

Kézilabda
2026.07.16. 13:24

Egymásra mutogatnak a licencügy szereplői Mosonmagyaróváron

Kézilabda
2026.07.15. 15:21

Női kézilabda NB I: a kínai válogatott vendégeként készül az Alba Fehérvár

Kézilabda
2026.07.15. 13:42

Női kézilabda NB I: válogatott játékossal erősítettek az egri egyetemisták – hivatalos

Kézilabda
2026.07.12. 21:15

A Mosonmagyaróvár elsőre nem kapott licencet a női kézilabda NB I-re

Kézilabda
2026.07.10. 11:02

Döntött Háfra és Strannigg sorsáról a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
2026.07.10. 10:46