Női kézi: Pintea végre egy csapatban játszhat a testvérével

N. T.N. T.
2022.06.15. 08:10
null
Pintea újra aláírt a CSM-hez (Fotó: CSM Bucuresti)
A korábbi híreknek megfelelően a Győri ETO-tól közös megegyezéssel távozó Crina Pintea újra aláírt a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatához, így a következő idényben együtt játszhat szintén beálló poszton szereplő húgával.

Mint ismert, Pintea saját maga kezdeményezte Győrben a jövő nyárig szóló szerződése felbontását magánéleti okokra hivatkozva. A román sajtóban már ekkor azt valószínűsítették, hogy visszatér Bukarestbe (míg Yvette Broch ellenkező irányú utat jár be), az átigazolás most vált hivatalossá.

A 2024-ig aláíró 32 éves beálló ezzel a következő idényben egy csapatban szerepelhet húgával, Andreea Ailincai-val.

„A húgom fontos szerepet játszott a döntésemben, ugyanis nagyon szerettem vele volna egy csapatban szerepelni. A CSM céljai szintén motiváltak” – jegyezte meg Pintea, aki egy két évvel ezelőtti interjúban úgy nyilatkozott, a testvére még erősebb is nála.

Már korábban ismertté vált, hogy a bukaresti kapuba a svéd Evelina Eriksson érkezik, balátlövőbe a francia Kalidiatou Niakaté, a jobb szélre meg az orosz Marina Szudakovát szerezte meg a BL-szabadkártyában reménykedő csapat. Pintea előtt az irányító Grace Zaadi érkezése is hivatalossá vált, így már csak a szintén a Győrtől érkező Laura Glauser megszerzését nem jelentették be.

Legfrissebb hírek

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Bombaigazolás: a Costa testvérek a Bundesligában folytatják

Kézilabda
2026.08.03. 16:43

Sarah Bouktit: Európa legnagyobb klubjába igazoltam, sok trófeát szeretnék nyerni

Kézilabda
2026.08.01. 14:40

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 18:46

Kari Brattset Dale: Már nagyon hiányzott a kézilabda

Kézilabda
2026.07.27. 14:59

Női kézilabda: elkészült a Győr és a Ferencváros BL-menetrendje

Kézilabda
2026.07.26. 14:36

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
2026.07.25. 15:26