Férfi kézi: két új játékossal indult a felkészülés Komlón

D. S. B.D. S. B.
2022.07.15. 09:35
null
Két új játékossal kezdődött a felkészülés Komlón (Fotó: komlosport.hu)
Orvosi vizsgálat és mérlegelés után megkezdte a felkészülést a férfi kézilabda NB I szeptember 4-i rajtjára a Sport36-Komló, amely két új játékost igazolt – olvasható a klub honlapján.

A férfi kézilabda NB I legutóbbi kiírásában hetedik helyen végző Komló a Telekom Veszprémtől szerezte meg a 21 éves beállót, Csányi Dánielt, aki a mögöttünk hagyott idényben öt mérkőzésen kapott lehetőséget a bakonyiaknál.

Szintén Kilvinger Bálint együttesénél folytatja pályafutását a legutóbb az NB I/B-be kieső SBS Egert erősítő 22 éves jobbátlövő, Szuharev Lev is, aki két éve Veszprémből igazolt a hevesiekhez, ahol az élvonalban 42 mérkőzésen 96 gólt szerzett.

A Komló emellett ismertette azt is, hogy a csapat utánpótlásából négy ifjúsági játékos is csatlakozott a felnőtt kerethez, amely a bajnoki rajt előtt hat felkészülési mérkőzést játszik, többek között horvát és szerb ellenféllel is.

Legfrissebb hírek

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2 órája

Izgalmas meccsen verte meg az FTC az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 19:49

Megvan, mikor pótolják a Győr–Fradit a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.23. 09:20

A Szeged tíz góllal nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:06

Harmadik meccsüket is elbukták a Budai Farkasok; ikszelt a Gyöngyössel a Szigetszentmiklós

Kézilabda
2026.09.19. 19:50

Bodó Richárd: Ez volt a legnehezebb meccs számomra

Kézilabda
2026.09.13. 21:50

A Tatabánya parázs meccsen legyőzte a Szegedet a férfi kézilabda NB I-ben!

Kézilabda
2026.09.13. 19:51

Férfi kézi NB I: Balatonfüreden nyert a Gyöngyös

Kézilabda
2026.09.12. 20:13