Női kézilabda: megvan Estavana Polman új klubja

2022.07.27. 10:07
null
Polman a Nyköbinghez igazolt (Fotó: Nyköbing/Facebook)
Az Esbjergtől kilenc év után távozó világbajnok holland balátlövő, Estavana Polman marad a dán női kézilabda-bajnokságban, a Nyköbingnél folytatja a pályafutását – írja a klub Facebook-oldala.


Az augusztus 5-én a 30. életévét betöltő Polman egy évre írt alá.

„Nagyon boldog vagyok, hogy megállapodtunk. Mindig azt mondtam, ha van egy klub Dániában, ahol szeretnék játszani, az a Nyköbing. Egyszerűen imádom a hangulatot és a légkört, ami itt van” – mondta el a bemutatásán Polman.

A Nyköbing az 5. helyen zárta a dán liga alapszakaszét az előző évadban, a felsőházi rájátszásban pedig a 3. helyen végzett a csoportjában, így nem jutott elődöntőbe. A 2022–2023-as idényben az Európa-liga második selejtezőkörében kezdi meg a szereplését nemzetközi fronton.

Mint ismert, a több súlyos térdsérülésen átesett Polman sajtóhírek szerint nem volt hajlandó pályára lépni januárban, a Podravka elleni BL-csoportmeccsen, ezért az Esbjerg felfüggesztette. Ezt követően mindkét fél számára hosszú és kényelmetlen időszak után július 7-én szerződést bontottak.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.29. 14:19

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
2026.06.29. 09:00

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28

Kézilabda: szerdán kezdődik Kínában az U20-as női világbajnokság

Utánpótlássport
2026.06.23. 09:02
Ezek is érdekelhetik