Női kézi: Lenyűgöző és ijesztő – így látta ellenfélként a Győrt Sandra Toft

Vágólapra másolva!
2022.08.04. 11:17
Sandra Toft ellenfélként többször is pályára lépett a Győr otthonában, legutóbb éppen májusban a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján, még a Brest Bretagne színeiben. Hogy milyennek látta a klasszis dán kapus új csapatát hazai pályán ellenfélként? Többek között erre is választ adott az NSO Tv-nek.

Sandra Toft még csak rövid ideje tartózkodik Győrben, de ahogy fogalmazott, máris otthon érzi magát az új csapatánál. Mindenki kedvesen fogadta, és egy álma vált valóra azzal, hogy az ötszörös Bajnokok Ligája-győzteshez igazolt. Amikor aláírta a szerződését, akkor még az volt az elképzelés, hogy ennek az idénynek is három topkapussal vág neki a csapat, végül azonban ketten maradtak a posztra Silje Solberggel. A dán vb-bronzérmes kapus videónkban kitér erre is, elmondja, milyen a munkakapcsolat közte és a norvég klasszis között.

Az előző három idényt a Brest Bretagne-ban töltő játékos legutóbb májusban lépett pályára az Audi Arénában a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ellenfélként hogyan látta a Győrt?

„Lenyűgöző, de egyben ijesztő is volt ellene játszani ebben az arénában. A szurkolók elképesztő atmoszférát tudnak itt teremteni” – válaszolta.

Videónkban szóba kerül a hullámvasút is,amellyel kapcsolatban nincsenek jó emlékei a közelmúltból.Valamint az iránt is érdeklődtünk, teljesen rendbe jött-e a vállsérülése.

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
18 órája

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 11:25

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
2025.09.11. 16:24

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55
Ezek is érdekelhetik