Sportrádió: Rengeteg külföldi ajánlatom volt – Lékai Máté

2022.08.03. 14:54
null
Lékai Máté (Fotó: fradi.hu)
Lékai Máté, a Ferencváros férfi kézilabdacsapatának új igazolása volt a Sportrádió vendége. A Sportreggelben Ballai Attila, a Mediaworks Hungary Zrt. sportfőigazgatója, valamint Lantos Gábor és Tóth Tímea kérdezte a Telekom Veszprémet nyolc év után elhagyó 147-szeres válogatott irányítót.


„Nem így terveztem teljes mértékben a jövőmet, de egyáltalán nem vagyok szomorú, már csak előre tekintek, izgatottan várom az új kihívásokat a Fradinál” – mondta el Lékai Máté.

A 34 éves irányítót a nyáron többek között a lengyel Wisla Plockkal is hírbe hozták.

„Rengeteg külföldi ajánlatom volt, de az idő rövidsége miatt a családom már nem tudott volna velem jönni külföldre, ezért őszintén elmondtam a kérőknek, nélkülük már nem szeretnék légiósnak állni, mert ők az elsők az életemben.”

Hozzátette, a Ferencvároson kívül volt másik magyar ajánlata is.

Az előző idény kapcsán elmondta, mindent megtett, hogy pályára kerüljön.

„Úgy tájékoztattak a Veszprémnél, hogy a jövőben akár az előző évadnál is kevesebb játéklehetőségem lehetne, így mindenképpen szerettem volna ez ellen tenni valamit, ezért is jött a váltás.”

Lékai el tudott volna képzelni egy könnyebb csoportot is a jövő évi világbajnokságon – a torna nagyon fontos az olimpiai kvalifikáció szempontjából.

„Egyértelműen annak kell lennie a célunknak, hogy valahogy bejussunk az első hét közé a vébén.”

Legfrissebb hírek

Kézilabda: ezüstérmet szereztek a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
13 órája

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
15 órája

Kézilabda: döntőbe jutott a magyar U16-os leányválogatott a nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.02. 19:51

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:15

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.07.02. 09:03

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
2026.07.02. 07:30

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.01. 20:23
Ezek is érdekelhetik