Kézi BL: így tisztelegtek Marian Cozma emléke előtt a Veszprém szurkolói

H. D.H. D.
2022.09.28. 21:13
null
Egyperces néma felállással emlékeztek Marian Cozmára (Fotó: Pesthy Márton/Veszprém megyei napló)
A Telekom Veszprém a Dinamo Bucuresti-et fogadta a kézilabda Bajnokok Ligája 3. fordulójában. Az első félidőt követően a vendég románok vezettek, de a végére megfordította az állást a magyar együttes, a találkozó így 33–30-as Veszprém-győzelemmel zárult. A mérkőzés 8. percében egyperces néma csenddel emlékeztek a 2009-ben meggyilkolt Marian Cozmára, aki mindkét csapatban játszott. 

Marian Cozma pályafutását a Dinamo Bucuresti-ben kezdte, majd 2006-ban onnan szerződött Veszprémbe, ahol haláláig játszott.

A szerdai mérkőzésen tiszteletére a 8. percben az egész aréna elhallgatott, egyperces néma csenddel emlékeztek a román és magyar bajnokságot és kupát is elhódító kézilabdázóra. A találkozón édesapja, Petre Cozma is jelen volt.

A Veszprém szurkolói csoportja továbbá azt kérte az együttes drukkereitől, hogy a mérkőzés lefújása után, gyülekezzenek Marian Cozma szobránál, ahol megemlékezést tartanak a két gárda edzője és Petre Cozma részvételével.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: a Szeged most már lépéskényszerben van

Kézilabda
2026.09.18. 14:01

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

A Wisla nyerte meg a magyaros rangadót a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.09.17. 21:13

Férfi kézi BL: szoros meccsen nyert Szkopjében a Nantes, győzött a Sporting is

Kézilabda
2026.09.16. 20:57

Fájó szegedi vereség, ami sokba kerülhet

Kézilabda
2026.09.16. 20:33

Biztos sikerek után északi túrák jönnek a Veszprémnek a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.09.16. 10:11

Reményt keltő rajt – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2026.09.11. 23:16

Palasics védései is kellettek a Melsungen sikeréhez a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.09.10. 22:38