Női kézilabda: közülük kerülhet ki a Győri ETO új vezetőedzője – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.29. 11:24
null
Négy jelölt közül kerülhet ki Ambros Martín utódja Győrben (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)
Mint arról korábban norvég sajtóhírekre hivatkozva beszámoltunk, Ole Gustav Gjekstad lehet az idény végén távozó spanyol szakvezető, Ambros Martín utódja a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának vezetőedzői posztján. A Kisalföld információi szerint a norvég szakember mellett dán, német és francia edzők is a jelöltek között vannak.

A portál úgy tudja, Gjekstad mellett a korábban az Aalborgot, jelenleg az Esbjerget és dán női válogatottat irányító Jesper Jensen, a német női nemzeti csapat mellett párhuzamosan az SG BBM Bietigheimet vezető Markus Gaugisch, a korábban a spanyol Mios-Biganost és a holland válogatottat, most a francia Metzet irányító Emmanuel Mayonnade, valamint Ambros Martín jelenlegi segítője, a Győr korábbi játékosa, Raphaëlle Tervel is a jelöltek között szerepel a vezetőedzői posztra.

Egyébként a norvég Gjekstad több szempontból is logikus döntésnek tűnne a kisalföldi csapatnál, hiszen Martínhoz hasonlóan az idény végén ő is elhagyja jelenlegi csapatát, a Bajnokok Ligája-címvédő Vipers Kristiansandot. Ráadásul több honfitársával, Stine Oftedallal, Silje Solberggel, Veronica Kristiansennel, valamint a jelenleg szülési szabadságon lévő Kari Brattsettel is együtt dolgozhatna.

Jensen mellett is hasonló érveket sorolt a portál, hiszen Anne Mette Hansen, Line Haugsted és Sandra Toft is honfitársa a szakembernek. Míg Gaugisch esetében a Bietigheim figyelemreméltó BL-szereplését hozzák fel.

Logikus lenne a jelenlegi másodedző, Raphaëlle Tervel kinevezése is, aki nyár óta dolgozik Martín segédjeként, játékosként Győrből két BL-címmel vonult vissza, majd hazájában, a Besanconnál már dolgozott vezetőedzőként.

A negyedik jelölt pedig a Metzet irányító Emmanuel Mayonnade, aki klubcsapatával megtörte a Győr hazai veretlenségi sorozatát szeptemberben, 2019-ben pedig a holland válogatottal világbajnok lett.

A Kisalföld megkereste a klubot, amely nem kommentálta a híreket, de a portál úgy tudja, heteken belül megtörténhet az új vezetőedző bejelentése.

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
7 órája

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
8 órája

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
15 órája

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
2025.09.11. 16:24

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52
Ezek is érdekelhetik