Női kézi: alaposan beleerősített a CSM Bucuresti – körkép

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.30. 13:11
null
Laura Flippes a CSM Bucuresti-nél folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
Az elmúlt hetekben tovább erősítette keretét a CSM Bucuresti női kézilabdacsapata, amely – amellett, hogy meghosszabbította szlovén irányítója, Elizabeth Omoregie szerződését – három játékost is igazolt, míg a Bajnokok Ligája-címvédő Vipers Kristiansandtól távozó korábbi érdi átlövő, Markéta Jerábková is megtalálta új csapatát.

A CSM az elmúlt időszakban három, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező kézilabdázót is megszerzett, hiszen a svájci születésű spanyol válogatott balszélső, a 2019-es világbajnokságon nemzeti csapatának legeredményesebb játékosaként záró Jennifer Gutiérrez két évre szóló szerződést írt alá a csapattal, ahogy a francia válogatott jobbátlövője, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Laura Flippes is a következő két évadot biztosan a CSM-nél tölti.

Rajtuk kívül a kétszeres világ- és Európa-bajnok norvég beálló, Vilde Ingstad is a bukaresti együttesben folytatja karrierjét, s a dán Esbjergtől teszi át székhelyét.



Az Esbjerg pedig rövid idő alatt meg is találta Ingstad utódját, hiszen hároméves, 2026-ig szóló szerződést kötött az eddig az Odensét erősítő Rikke Iversennel.



A dán bajnokság is erősödik, hiszen a Bajnokok Ligája-címvédő norvég Vipers Kristiansandtól távozó, korábban Érden is megforduló cseh válogatott átlövő, Markéta Jerábková az Ikast Handboldhoz szerződött.



Megvan Szikora Melindáék új edzője is, hiszen a német SG BBM Bietigheim irányítását 2023 nyarától a dán Jakob Vestergaard veszi át Markus Gaugischtól, aki ezentúl már csak a német válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedik.

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
12 órája

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Női kézilabda: régi edzőjét hozta vissza a CSM Bucuresti

Kézilabda
2025.07.07. 14:28

Nem sokkal a felkészülés kezdete előtt távozott a CSM Bucuresti vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
2025.06.30. 15:19

Óriási baklövés: a Győr döntőbeli ellenfele nem is indulhatott volna a BL aktuális kiírásában

Kézilabda
2025.06.04. 18:44

Szöllősi-Schatzl Nadine: Végig éreztük a szurkolók szeretetét

Kézilabda
2025.06.01. 17:59

Reistad bement az öltözőbe, majd kijött, és megnyerte a bronzérmet az Esbjergnek

Kézilabda
2025.06.01. 16:31
Ezek is érdekelhetik