Férfi kézi-vb: Mintha nem is ugyanaz a csapat lett volna – Bánhidi

N. T.N. T.
2023.01.16. 22:50
null
Bánhidi Bence sem értette, miért teljesen más arcát mutatta a válogatott, mint két napja (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Mint beszámoltunk róla, a magyar férfi kézilabda-válogatott kijózanító vereséget szenvedett Portugáliától a lengyel-svéd közös rendezésű világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában. A találkozó után a mieink is keresték az okokat, miért mutatták teljesen más arcukat, mint Izland ellen.

 

„Benne lehet a kezdésben a korai piros lap is, mert Sipos Adrián fontos láncszeme a védekezésünknek, de Ligetvári Patrik nagyon jól megoldotta a feladatot. Nagyon lassan kezdtünk, így nem lehet elkezdeni egy mérkőzést. A portugál csapat jó játékosokkal van tele, akik belelkesedtek és megérezték, hogy nyerhetnek. Főleg azok után, hogy rengeteg labdát adtunk nekik, és már az elején óriási volt a különbség. Úgy érzem, az elejét rontottuk el és nem sikerült felállnunk, mint Izland ellen. Haragszom magunkra, de sajnos így is tudunk játszani” – mondta az M4 Sportnak az öt gólig jutó Bodó Richárd, majd szegedi csapattársa, Bánhidi Bence vette át a szót.

„Egyvalamit nem értek, szombaton teljesen máshogy játszottunk, mint most. Nem tudom, hogyan történt ez, mintha nem is ugyanaz a csapat lett volna a pályán. Emiatt nagyon csalódott vagyok, mert óriási esélyt szalasztottunk el. Tény, hogy a középdöntőben még van három nagyon fontos mérkőzésünk, de azt gondolom, ezt a portugál csapatot megverhettük volna, ha odafigyelünk az első félidőben. A támadásunk nem működött, amikor felnéztem az eredményjelzőre, azt hiszem, a huszadik perc körül két-három gólunk volt, ami nagyon-nagyon kevés, főleg egy ilyen jó portugál csapat ellen” – értékelt Bánhidi.

A korábban Portugáliában légióskodó Székely Mártonra nem lehetett panasz, de az ő teljesítménye magában nem volt elég a jobb eredményhez.

„Nehéz szavakat találni – állt a mikrofon elé a Tatabánya kapusa. – Nem utalt rá semmi, hogy így megyünk bele a meccsbe és egyből az elején piros lapot kap Sipos Adrián. Semmiféleképpen sem kezdhetünk így egy mérkőzést, főleg, ha az első helyről van szó, de még az NB I-ben sem. Tipikus magyaros történet, hogy körbeverés esetén mi végzünk a legrosszabb helyen. Ma sem adtuk fel, küzdöttünk, én is próbáltam hajtani a srácokat, de ez a portugál henger bedarált minket. Nem tisztem a problémákról beszélni, egy család vagyunk, ugyanazért a címeres mezért küzdünk, együtt nyerünk és együtt veszítünk.”

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
D-CSOPORT (Kristianstad)
Portugália–Magyarország 27–20(16–9)
Kristianstad, 3608néző.V:Nacsevszki, Nikolov (macedónok)
PORTUGÁLIA:FERREIRA – Areira 2 (1), F. COSTA 6, Rui Silva 1, Borges, Gomes 4, FERNANDES 5.Csere:Gaspar (kapus), FRADE 3, Cavalcanti, Magalhaes 1, Martins 2, Portela 1 (1), M. Costa 1, Branquinho 1.Megbízott szövetségi kapitány:Paulo Fidalgo
MAGYARORSZÁG:
SZÉKELY M. – P. Rodríguez 1, Ancsin G. 2, Sipos A., Bánhidi 2, Szita, Lékai.Csere:Bóka 4, Ligetvári, Bodó 5, Hanusz 1, Rosta M. 4, Szöllősi Sz., Ilics Z. 1.Szövetségi kapitány:Chema Rodríguez
Az eredmény alakulása. 7. p.:
2–1.15. p.:7–2.18. p.:10–2.24. p.:13–4.26. p.:13–7.37. p.:19–11.43. p.:21–13.56. p.:26–17
Kiállítások:
4, ill. 8 perc
Hétméteresek:
4/2, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Paulo Fidalgo:
– Ezt a győzelmet a szövetségünknek és az eltiltott kapitányunknak ajánljuk. A játékosaink hittek magukban, ez a két pont pedig reményt ad a folytatásra, hogy érdemes tovább küzdeni. A magyarok kapitányának, Chema Rodrígueznek a legjobbakat kívánom, hiszen a Benfica edzőjeként ő is fontos része a portugál kézilabdának. Bebizonyítottuk, hogy hihetünk az álmainkban, az első nyolcba kerülésben, és abban, hogy történelmet írhatunk.

Korábban
Izland–Dél-Korea 38–25 (19–13)

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Portugália 3 2 – 1 85–74 +11 4
2. Izland 3 2 – 1 96–81 +15 4
3. MAGYARORSZÁG 3 2 – 1 85–82 +3 4
4. Dél-Korea 3 – – 3 76–105 –29 0
A KÖZÉPDÖNTŐ II. CSOPORTJÁNAK (GÖTEBORG) MENETRENDJE
1. 18. 15.30
Portugália–Brazília
1. 18. 18.00
Zöld-foki-szigetek–Izland
1. 18. 20.30
Svédország–MAGYARORSZÁG
1. 20. 15.30
Zöld-foki-szigetek–Portugália
1. 20. 18.00
Brazília–MAGYARORSZÁG
1. 20. 20.30
Izland–Svédország
1. 22. 15.30
Zöld-foki-szigetek–MAGYARORSZÁG
1. 22. 18.00
Brazília–Izland
1. 22.20.30

Svédország–Portugália

A II. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország 2 2 – – 60–45 +15 4
2. Portugália 2 1 – 1 53–50 +3 2
3. Izland 2 1 – 1 58–56 +2 2
4. MAGYARORSZÁG 2 1 – 1 50–55 –5 2
5. Brazília 2 1 – 1 48–54 –6 2
6. Zöld-foki-szigetek 2 – – 2 55–64 –9 0

 

Legfrissebb hírek

Bodó Richárd: Ez volt a legnehezebb meccs számomra

Kézilabda
2026.09.13. 21:50

A bajnoki bronzérem megtartása a minimális cél Tatabányán

Kézilabda
2026.08.31. 18:15

Férfi kézilabda ifjúsági Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar csapat

Kézilabda
2026.08.06. 21:32

„Egyértelmű volt, hogy elvállalom” – Sótonyi László a kapitányi kinevezéséről

Kézilabda
2026.07.23. 14:35

Hivatalos: Sótonyi László a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

Kézilabda
2026.07.23. 13:00

Csütörtökön jelentik be az új férfi kézikapitányt – Sótonyi Lászlót

Kézilabda
2026.07.22. 19:40

Sótonyi László: Egy kis dac is volt bennünk

Kézilabda
2026.07.21. 06:58

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59