Még két pont kell a teljes boldogsághoz; ezüstérmes a női váltó

S. T. J.S. T. J.
2023.01.15. 23:17
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:


„A játékunk sokáig rendben volt, hiszen tudtunk helyzeteket kialakítani és gólokat szerezni, de volt olyan taktikai elem, amire Chema azt mondta a szünetben, hogy nem működik, engedjük el. Így a második félidőre csak az az öt-hat figura maradt, amit végig tudtunk játszani, a kulcs pedig az utolsó tíz perc védekezése és kapusteljesítménye volt, elsősorban ezekkel nyertük meg a mérkőzést”      – fogalmazott a magyar válogatott balátlövője, Bodó Richárd, akinek az Izland elleni vb-csoportmeccsen az első félidőben nem ment a játék, a másodikban viszont varázsütésre feltámadt, a hajrában öt perc alatt berámolt három gólt.
„A játékunk sokáig rendben volt, hiszen tudtunk helyzeteket kialakítani és gólokat szerezni, de volt olyan taktikai elem, amire Chema azt mondta a szünetben, hogy nem működik, engedjük el.
Így a második félidőre csak az az öt-hat figura maradt, amit végig tudtunk játszani, a kulcs pedig az utolsó tíz perc védekezése és kapusteljesítménye volt, elsősorban ezekkel nyertük meg a mérkőzést”      – fogalmazott a magyar válogatott balátlövője, Bodó Richárd, akinek az Izland elleni vb-csoportmeccsen az első félidőben nem ment a játék, a másodikban viszont varázsütésre feltámadt, a hajrában öt perc alatt berámolt három gólt.

Brüsszelben tartott kerekasztal-beszélgetéseket a spanyol La Liga az európai futball tradícióinak megőrzéséről: a két és fél órás program során a jelenlegi rendszer fenntartása mellett és a szuperligához hasonló kezdeményezések ellen hangoztak el az érvek. A műsor két kerekasztal-beszélgetésből, valamint Javier Tebas, a La Liga elnökének záró monológjából állt, majd a sportvezető a konferenciát online közvetítésben követő újságírók kérdéseire felelt. A vitát Tomasz Frankowski európai parlamenti képviselő kezdte, mégpedig erős felütéssel:  „A futball most van a legnagyobb veszélyben.”

A Budapesti Hírlap 1912. június 9-i számában kürtölte világgá, hogy tizennégy taggal megalakult a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Sportszövetsége. Vagy ahogy a köznyelv hívta: a Bankszövetség. A bankfutball már 1912 őszén szervezett kereteket öltött azzal, hogy a szövetség csapatai – igazodva az alakuló ülésen megfogalmazott célhoz – a Bank-kupáért mérkőztek egymással. A banksport, mindenekelőtt a bankfutball hamar virágzásnak indult Magyarországon, eseményei rövid időn belül nagy népszerűségre tettek szert a sportkedvelők és az érintettek körében. Részletek Népsport mellékletünkben.

Legfrissebb hírek

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
21 órája

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58

Redzic Damir: Remek karrierek kezdődtek itt, ezért vagyok Salzburgban; nagy csata lesz a szerbek elleni, de megnyerhető

E-újság
2026.05.13. 23:55

Világklasszis sprinterek a Tour de Hongrie-n; Marco Rossi 29 tagú keretet hirdetett

Minden más foci
2026.05.12. 23:55

Nikolics: Vargára nagy jövő várhat az AEK-nál; Szélig Viktor büszke a Volánnál eltöltött 10 évére

E-újság
2026.05.11. 23:25

Dibusz: Tudtuk, hogy meg kell nyernünk a kupát; Szilágyi Áron: Ne kongassuk a vészharangot!

E-újság
2026.05.10. 23:45
Ezek is érdekelhetik