Férfi kézi: Lékai Máté elmondta, mi esett jól neki a veszprémi szurkolóktól

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.02.26. 11:11
Ismét tízgólos vereséget szenvedett a Ferencváros a Telekom Veszprémtől a férfi kézilabda NB I-ben, ennek ellenére percekig tapsolta a csapatot a hazai közönség. Lékai Mátét természetesen nemcsak ők, hanem a veszprémi szurkolók is üdvözölték a lefújás után. 

„Olyan, mintha a BL-ben játszanánk, Veszprém, Flensburg…” – utalt Lékai Máté arra, hogy milyen sorozatban van éppen a Ferencváros férfi kézilabdacsapata, hiszen szombaton a Telekom Veszprémmel játszott bajnokit, kedden pedig a Flensburgot fogadja az Európa-ligában. Ennek a meccsnek nagy a tétje, hiszen pontszerzés esetén meglenne a továbbjutás a csoportból – de ahogy az irányító is mondta, kár lenne most nekiállni számolgatni, sokismeretlenes az egyenlet.

Arról viszont nyilván részletesebben beszélt videónkban, hogy mi eredményezte az újabb tízgólos vereséget a Veszprém ellen – ősszel 50–40-re, most 40–30-ra nyertek a bakonyiak. Emellett arra is kitért, hogy a Fradi-szurkolók a vesztes meccs után is percekig éltették a csapatot, és azt is elárulta, hogy mi esett neki jól a Veszprém-drukkerektől.

KÉZILABDA
FÉRFI NB I
16. forduló
Ferencvárosi TC–Telekom Veszprém 30–40
(11–20)
Elek Gyula Aréna, 1200néző.V:Bócz, Wiedemann.
FERENCVÁROS:Borbély – Imre B. 3, Ónodi-Jánoskúti, DEBRECZENI 4, Bognár A. 3, Nagy Bence 5 (1), Kovacsics 3.Csere:Győri K. (kapus), FÜZI 4, Pordán, Török Á. 2, Prainer 3, Lékai 3, Csörgő, Mikita, Bujdosó.Edző:Pásztor István
VESZPRÉM:Corrales – Marguc 3, REMILI 5, Pesmalbek 3, MAHÉ 6 (2), Lauge 3, Strlek 4.Csere:Cupara (kapus), Elísson 3, Ligetvári, Lukács P. 2, El-Dera 2, Ilic Z. 1, Vajlupau 3, SIPOS 5.Edző:Momir Ilics
Az eredmény alakulása.10. perc: 6–6. 18. p.: 9–13. 26. p.: 13–18. 37. p.: 19–26. 48. p.: 26–34. 53. p.: 28–38.Kiállítások:4, ill. 4 perc.Hétméteresek:2/1, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Pásztor István:
– Ekkora különbséggel is megérdemelten nyert a Veszprém. A második félidőben kevés volt a fault, a széles keresztmozgásokkal megvertek bennünket a vendégek. Látszik a fáradtság a csapaton, ami érthető a heti két kemény feladat ismeretében.

Momir Ilics:– A Porto elleni kemény mérkőzés után egy napunk volt felkészülni a jó erőkből álló FTC ellen, főleg a létszámfölény elleni védekezésre. A második félidőben feljavult a védekezésünk, és bizakodva készülünk a Párizs elleni mérkőzésre.

A FÉRFI KÉZILABDA NB I ÁLLÁSA
1. Veszprém1616649–454+19532
2. Szeged17161613–462+15132
3. Tatabánya161213506–443+6325
4. FTC16916539–503+3619
5. Csurgó16916452–454–219
6. Balatonfüred16727451–453–216
7. NEKA16727438–444–616
8. Gyöngyös16727444–452–816
9. Budakalász16628431–487–5614
10. Dabas16619444–493–4913
11. Komló16529445–477–3212
12. Veszprémi KKFT16313446–535–896
13. Cegléd16214395–491–964
14. Budai Farkasok17116482–587–1052
Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik