Férfi kézi: „Nenadics nagyon fontos láncszeme volt a csapatnak”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.02.26. 07:10
Csakúgy, mint ősszel, most is magabiztosan győzte le a Telekom Veszprém a Ferencvárost a férfi kézilabda NB I-ben. A 40–30-ra végződő mérkőzés után Lukács Péterrel beszélgetett az NSO Tv, akit a Fradi-tábor külön is üdvözölt. Szóba került Petar Nenadics hirtelen távozása, és Nedim Remiliről is beszélt a fiatal irányító. 

Lukács Pétert a mérkőzés előtt és után is úgy köszöntötték a ferencvárosi szurkolók, mintha hazaérkezett volna. Többek között erről a fogadtatásról is beszélt az NSO Tv-nek a Telekom Veszprém 40–30-as győzelme után, ahogy arra is kitért, hogy a tízgólos különbség ellenére úgy véli, jó formában van az FTC, és szurkol neki, hogy továbbjusson a csoportjából az Európa-ligában.

Amellett sem mehettünk el szó nélkül, hogy a hétenhirtelen távozott az együttestől Petar Nenadics.A fiatal irányító elmondta, nagyon fontos láncszeme volt a csapatuknak, így biztosan megérzik majd a hiányát.Videónkban szóba kerül még Nedim Remili és a PSG elleni, utolsó BL-csoportmeccs is.

KÉZILABDA
FÉRFI NB I
16. forduló
Ferencvárosi TC–Telekom Veszprém 30–40
(11–20)
Elek Gyula Aréna, 1200néző.V:Bócz, Wiedemann.
FERENCVÁROS:Borbély – Imre B. 3, Ónodi-Jánoskúti, DEBRECZENI 4, Bognár A. 3, Nagy Bence 5 (1), Kovacsics 3.Csere:Győri K. (kapus), FÜZI 4, Pordán, Török Á. 2, Prainer 3, Lékai 3, Csörgő, Mikita, Bujdosó.Edző:Pásztor István
VESZPRÉM:Corrales – Marguc 3, REMILI 5, Pesmalbek 3, MAHÉ 6 (2), Lauge 3, Strlek 4.Csere:Cupara (kapus), Elísson 3, Ligetvári, Lukács P. 2, El-Dera 2, Ilic Z. 1, Vajlupau 3, SIPOS 5.Edző:Momir Ilics
Az eredmény alakulása.10. perc: 6–6. 18. p.: 9–13. 26. p.: 13–18. 37. p.: 19–26. 48. p.: 26–34. 53. p.: 28–38.Kiállítások:4, ill. 4 perc.Hétméteresek:2/1, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Pásztor István:
– Ekkora különbséggel is megérdemelten nyert a Veszprém. A második félidőben kevés volt a fault, a széles keresztmozgásokkal megvertek bennünket a vendégek. Látszik a fáradtság a csapaton, ami érthető a heti két kemény feladat ismeretében.
Momir Ilics:– A Porto elleni kemény mérkőzés után egy napunk volt felkészülni a jó erőkből álló FTC ellen, főleg a létszámfölény elleni védekezésre. A második félidőben feljavult a védekezésünk, és bizakodva készülünk a Párizs elleni mérkőzésre.

A FÉRFI KÉZILABDA NB I ÁLLÁSA
1. Veszprém1616649–454+19532
2. Szeged17161613–462+15132
3. Tatabánya161213506–443+6325
4. FTC16916539–503+3619
5. Csurgó16916452–454–219
6. Balatonfüred16727451–453–216
7. NEKA16727438–444–616
8. Gyöngyös16727444–452–816
9. Budakalász16628431–487–5614
10. Dabas16619444–493–4913
11. Komló16529445–477–3212
12. Veszprémi KKFT16313446–535–896
13. Cegléd16214395–491–964
14. Budai Farkasok17116482–587–1052
Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
23 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
23 órája

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik