Férfi kézi: hazatér Veszprémből a szélső – sajtóhír

2023.03.03. 10:10
null
Sajtóhírek szerint Manuel Strlek nyáron távozik Veszprémből (Fotó: Dömötör Csaba)
A horvát Sportske novosti értesülései szerint nyáron távozik a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatától a horvát válogatottal olimpiai és világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes balszélső, Manuel Strlek, aki a Nexénél folytathatja pályafutását.

A lap interjút készített a kiváló formának örvendő, az NB I-ben 43, a Bajnokok Ligájában 37 gólnál járó balszélsővel, aki arról beszélt, a Telekom Veszprémmel többet vártak a mostani idénytől, de valamiért az elmúlt évadok dolgai megismétlődnek.

„A világbajnokság után időbe telt, mire ismét formába lendültünk, emellett megsérült egy fontos játékosunk, Jahja Omar, s két olyan meccset veszítettünk el, melyeket nem lett volna szabad, az elsőt Zágrábban, a másodikat a GOG ellen hazai pályán, ez a négy pont a fő oka annak, hogy Párizsban nem a csoportelsőségért játszottunk” – fogalmazott a Veszprémbe 2018-ban a lengyel Kielcétől érkező Strlek, aki annak ellenére is úgy gondolja, hogy jó csapatuk van, hogy nem úgy sikerült a csoportkör, ahogy szerették volna.

A Sportske novosti rákérdezett Strleknél, hazatér-e, ugyanis terjed a pletyka, hogy a következő idénytől a Nexe mezét viseli a balszélső.

„Erre még nem tudok mit mondani. Nem hiszem, hogy itt az ideje. Úgy gondolom, hogy a hangsúlyt a Hollandia elleni Európa-bajnoki selejtezőre kell helyezni” – mondta ezzel kapcsolatban Strlek, mire a lap azt írta: a balszélső nem erősítette meg, de nem is tagadta az átigazolást, s az egyik legjobb horvát játékosnak Nasicében kellene játszania, mert ez nagyon sok pluszt adna a horvát kézilabdának.

A Telekom Veszprém egyébként 2022 nyarán az izlandi Bjarki Már Elíssonnal erősített balszélső poszton, s idén nyáron érkezik a Montpellier-től a 29 éves francia Hugo Descat is.

Legfrissebb hírek

Tomori Győző célja a bennmaradás és a csapatépítés Dabason

Kézilabda
13 órája

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15

Sikerre kódolva – a férfi kézi BL-győztes Barca háttere

Képes Sport
2026.06.25. 17:18

Férfi kézi: Tatabányán folytatja a Ferencváros fiatal beállója

Kézilabda
2026.06.23. 12:56

Kézilabda: a Tatabánya nem kapott szabadkártyát a BL-be, a Szeged és az FTC igen

Kézilabda
2026.06.22. 10:28

A Veszprém lett a bajnok, a Budakalász adta a gólkirályt – a férfi kézilabda NB I idénye számokban

Kézilabda
2026.06.20. 12:18

Férfi kézi NB I: az FTC helyett a Szigetszentmiklós edzője lesz Kilvinger Bálint – hivatalos

Kézilabda
2026.06.17. 15:27

Az FTC-től szerződtetett beállót az ETO férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.16. 17:23
Ezek is érdekelhetik