Női kézi BL: a Győr és a Fradi ellenfelénél is kulcsjátékosok sérültek meg

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.04. 13:10
null
Althea Reinhardt agyrázkódás miatt nem lesz bevethető a válogatott szünetben (Fotó: Getty Images)
Hivatalos oldalán jelentette be a női kézilabda Bajnokok Ligájában érdekelt Metz Handball, hogy brazil légiósára, Bruna De Paulára bokaficam miatt 2–3 hetes kényszerpihenő vár. A dán Odense pedig arról adott hírt, hogy két játékosa, Althea Reinhardt és Mie Höjlund sem utazott el a dán nemzeti együttes összetartására.

Az FTC elleni BL-negyeddöntőre készülő francia együttes beszámolója szerint az idény végén Győrbe távozó De Paula a szombati, Brestben megnyert Francia Kupa-elődöntő második félidejében sérült meg, így kénytelen kihagyni a brazil válogatott Franciaország elleni felkészülési mérkőzését. Bruna De Paula felépülési ideje a Metz közleménye szerint 2–3 hét lesz, így várhatóan pályára tud lépni a zöld-fehérek elleni mérkőzésen.

A Győr elleni párharca készülő Odense beszámolója szerint Höjlund az elmúlt hetekben tapasztalt hátproblémák miatt kényszerül pihenőre, míg Reinhardt a saját otthonában rosszul lett, elájult, emiatt pedig elesett és beverte a fejét. A kapuson elvégzett orvosi vizsgálatok nem derítettek fényt bármilyen mögöttes okra, viszont az esés következményeként agyrázkódást állapítottak meg nála.

Pontos felépülési időt a dán együttes nem nevezett meg, de várhatóan mindkét játékos bevethető lesz a Győr elleni negyeddöntőn.

A női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóját április 29-én és 30-án, míg a visszavágókat május 6-án, illetve 7-én rendezik.

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
13 órája

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
16 órája

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
2026.02.03. 18:10

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Metzben debütál 800 méteren Femke Bol

Atlétika
2026.01.27. 18:20

Ez a személyes oka Glauser Fraditól való távozásának

Kézilabda
2026.01.26. 22:09

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33
Ezek is érdekelhetik