Női kézi NB I: Fehérvárról érkezik a Kisvárda új edzője – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.06. 11:37
null
Nyártól Józsa Krisztián lesz a Kisvárda edzője (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Kisvárdai KC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy nyártól a jelenleg még az Alba Fehérvárnál dolgozó Józsa Krisztián lesz a csapat edzője, azok után, hogy a klub február közepén menesztette Bakó Botondot, s az idény hátralévő részében a szakmai igazgató, Szabó Valéria és az utánpótlásért felelős vezető, Dévényi János készíti fel a játékosokat.

 

Józsa Krisztián Veszprémben született és nőtt fel, majd több utánpótláscsapat után a Szombathellyel bronzérmes lett az NB I/B-ben, 2018-ban pedig az Alba Fehérvár KC-hoz került, ahol eleinte az utánpótlásban, majd erőnléti edzőként dolgozott, ezt követően 2020 szeptemberében váltotta Deli Ritát a felnőttcsapatnál, s bár a következő idényben Boris Dvorsek lett a csapat edzője, de az idő előtt távozó horvát szakember helyére ismét Józsát nevezték ki a Fehérvár KC edzőjének.

Józsa Krisztián ebben az idényben kiváló teljesítményt produkál csapatával, hiszen a 36 éves szakemberrel 19 mérkőzés után kilenc győzelemmel, két döntetlennel és nyolc vereséggel hatodik helyen áll a csapat a tabellán – azonos pontszámmal az ötödik Váccal.

„Öt szép évet töltöttem Székesfehérváron, itt kaptam meg a lehetőséget vezetőedzőként, amelyért hálás vagyok. Sokat tanultam a szakmáról ebben a támogatói légkörben, úgy éreztem azonban, hogy új impulzusokra, váltásra van szükségem. Sokat beszélgettem Bányász-Szabó Valériával, aki felvázolta a Kisvárda terveit, szimpatikusak voltak az elképzelései, ezért csaptunk egymás tenyerébe” – mondta Józsa Krisztián.

A fehérvári együttes később arról számolt be, hogy Józsa utódja Horváth Roland lesz.

Legfrissebb hírek

„Székesfehérvár az én városom!” – interjú Szuzana Lazoviccsal

Képes Sport
2026.02.02. 07:52

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Férfi kosár NB I: kiütéses Alba-siker a Szeged ellen

Kosárlabda
2026.01.30. 20:22

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40
Ezek is érdekelhetik