Férfi kézi BL: veszélybe került Ligetvári játéka a visszavágón

Vágólapra másolva!
2023.05.11. 21:50
null
Ligetvári (23-as számmal) játéka veszélybe került (Fotó: Szabó Miklós)
Ujjsérülés miatt veszélybe került a Telekom Veszprém balátlövője, Ligetvári Patrik szereplése a férfi kézilabda Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének visszavágóján.

 

„A második félidő közepén kaptam egy ütést a kezemre, az ujjam nagyon fájt, meg kellett nézni, de egyelőre nem jutottunk semmire. El kell mennünk a kórházba, és komolyabban meg kell vizsgálni” – nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön, a lengyel Barlinek Industria Kielce elleni 29–29-es döntetlent követően a válogatott játékos, aki a lefújás után rögtön az orvosi szobába ment.

Hozzátette, jelenleg nem hiszi, hogy játékra alkalmas állapotban lesz egy hét múlva.

Ligetvári kifejtette, az egész mérkőzésen úgy érezte, hogy amikor felállt fal ellen kellett támadnia a lengyel együttesnek, akkor nem szerzett annyi gólt.

„Sok gólt lőttek abból, amikor plusz egyben támadtak, vagy amikor eladtuk elöl a labdát, vagy volt egy védésük, és le tudtak rohanni” – magyarázta.

Az átlövő hangsúlyozta, továbbra is nagyon jónak érzi a csapatot, azt kapták, amire készültek, ilyen mérkőzésre számított. Mint rávilágított, ki voltak dolgozva a helyzeteik az egész mérkőzésen, de voltak, amiket kihagytak.

„Ezen lehet változtatni, azzal, hogy belőjük, és egy kicsit fegyelmezettebbnek kell lennünk. Nehéz kezdés után sikerült visszajönnünk, és meg is nyerhettük volna a mérkőzést, de elkapkodtunk néhány támadást. A hibáikat ki kellett volna használni” – nyilatkozta.

Ligetvári szerint az idegenbeli visszavágón azonosak lesznek az esélyek, mert a házigazda Kielcén lesz nagyobb teher.

„Nyernünk kell, és szerintem meg tudjuk csinálni” – szögezte le.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

TELEKOM VESZPRÉM–KIELCE 29–29 (13–16)

Veszprém
, 5221 néző. Vezette: Marin, Serradilla (spanyolok)
VESZPRÉM: CORRALES – Gasper Marguc 4 (1), REMILI 5, Pesmalbek 1, EL-DERA 6, Lauge 3, STRLEK 5. Csere: Cupara (kapus), Ligetvári, MAHÉ 4 (3), Nilsson, Sipos, Ilic Z. 1, Vajlupau. Edző: Momir Ilics
KIELCE
: WOLFF – A. DUJSHEBAEV 6, Kounkoud 1, Karaljov 2, Gebala, Nahi 3, Karacic 1. Csere: Kornecki (kapus), SICKO 4, MORYTO 5 (4), TOURNAT 4, D. Dujshebaev 3, Olejniczak. Edző: Talant Dujsebajev
Az eredmény alakulása. 5. perc: 1–4. 10. p.: 4–7. 21. p.: 10–11. 27. p.: 12–13. 30. p.: 13–16. 40.p.: 18–18. 47. p.: 23–20. 51. p.: 24–24. 56. p.: 26–26
Kiállítások: 10, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Momir
Ilics: – Remek összecsapást játszottunk, hatvan percen át nagyszerű derbit vívtak a játékosok. Sajnos nem kezdtünk jól, azonban a folytatásban többször is vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. Apró dolgok döntöttek, azt gondolom, mindkét csapat megérdemelte volna a sikert.
Talant Dusebajev: – Ez volt a párharc első fele, és még nem dőlt el semmi. Elégedett vagyok csapatom teljesítményével, jól játszottunk, azonban elismerés illeti a Veszprémet is, hiszen többször is fel tudott zárkózni. Megmutatta, hogy a világ egyik legjobb csapatáról van szó.

Legfrissebb hírek

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2025.09.11. 22:46

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 22:34

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
2025.09.10. 11:48

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
2025.09.10. 07:44

KÉZILABDAIDÉNY, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.26. 00:46
Ezek is érdekelhetik