Férfi kézi BL: a plocki moziban is Fazekas Gergőék meccse volt műsoron

Vágólapra másolva!
2023.05.18. 18:18
null
Fazekas Gergő is pályára lépett a Magdeburg ellen (Fotó: Getty Images)
A Fazekas Gergőt foglalkoztató Orlen Wisla Plock férfi kézilabdacsapatának szerdai Bajnokok Ligája-negyeddöntője még a helyi moziban is látható volt.

 

„Hétszáz szurkoló utazott el Magdeburgba, a városban pedig a moziban és több kivetítőn is közvetítették a mérkőzést” – nyilatkozta csütörtökön az M1 aktuális csatornán Fazekas. Csapata a hazai 22–22-es döntetlen után idegenben 30–28-ra kikapott a német bajnokság címvédőjétől, így nem jutott be a kölni négyes döntőbe.

„Nagyon közel voltunk, nagyon sajnálom. Az utolsó két percben süllyedt el a hajó, addig esélyünk volt a négyes döntőbe jutásra” – jegyezte meg a válogatott irányító.

Hozzátette, bár a végjáték nem úgy sikerült, ahogyan szerették volna, de mindent megtettek, és összességében nagyon szép eredményt értek el a BL-ben. Meglátása szerint a Magdeburg megérdemelte a továbbjutást, mert az egész idényben és tegnap is csúcsteljesítményt nyújtott.

Fazekas szerdán egy félidőt töltött a pályán, és a bajnoki meccseken is sokat játszik. Mint emlékeztetett, csapata több mint tíz éve nem lett aranyérmes a bajnokságban, ám most közel van hozzá. Egy trófeát mindenképpen szeretne nyerni a mostani évadban, erre vasárnap nyílik az első lehetősége, hiszen bajnoki rangadót játszik a Kielce otthonában, ezért a szerdai BL-meccs helyett már inkább erre irányul a fókusz.

Az irányító leszögezte, a céljuk jövőre is a bajnokság és a Lengyel Kupa megnyerése lesz, ő pedig az európai kupamérkőzések minden percét ki akarja használni a fejlődése érdekében.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Magdeburg (német)–Wisla Plock (lengyel) 30–28
(13–13)
A párharc első mérkőzésén: 22–22
Továbbjutott: a Magdeburg,52–50-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Férfi kézi Eb: Javier Sabaté szerint Fazekas Gergő a magyar válogatott vezére

Kézilabda
2026.01.26. 09:19

Chema Rodríguez: Egy góllal kikaptunk, de a torna folytatódik

Kézilabda
2026.01.22. 12:46

Chema Rodríguez: Úgy harcoltunk, mint az oroszlánok

Kézilabda
2026.01.20. 23:05

Fazekas Gergő: Ha Bartucz Laci továbbra is így véd, akkor nem lesz baj

Kézilabda
2026.01.19. 07:32

Bartucz László az Eb előtt: Nem gondolkodunk helyezésben, a lengyelek elleni meccs a fontos

Kézilabda
2026.01.10. 07:35

Vámos Petra és Fazekas Gergő az év legjobb magyar kézilabdázója

Kézilabda
2026.01.09. 20:05

Fazekasék Románia ellen mutatják meg, hol tartanak az Eb előtt

Kézilabda
2026.01.09. 07:42

A férfi kézilabda-válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát; Fazekas Gergő az év játékosa

Kézilabda
2025.12.27. 11:06
Ezek is érdekelhetik