Női kézi BL: Horaceknek adhattak volna egy tiszteletbeli ferencvárosi mezt – Danyi

P. B.P. B.
2023.05.08. 07:36
null
Danyi Gábor szerint az FTC csapatszinten kiemelkedőt nyújtott, egységesen játszott (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Elképesztő teljesítményt nyújtva győzött hét góllal a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján a jelenlegi egyik legjobb európai csapat, a francia Metz otthonában a Ferencváros, amely összesítésben egy találattal megnyerte a párharcot és története során először bejutott a budapesti négyes döntőbe. A BL-győztes edző, a női válogatott korábbi társ szövetségi kapitánya, Danyi Gábor a Nemzeti Sport szakértőjeként kommentálta a sikert.

 


Csoda Metzben, a budapesti négyes döntőben a Ferencváros is!
Elek Gábor az idény végén távozik az FTC-től – hivatalos
Ideje történelmet írni! – Thury Gábor jegyzete

A Fejér-B.Á.L. Veszprém jelenlegi szakmai igazgatója, Danyi Gábor:

„A Metz eddigi formáját látva előzetesen még a ferencvárosi győzelemre sem sokan számítottak volna. Ahogy belementünk a visszavágóba, látszott, hogy a hazaiak nem tudják a rájuk jellemző játékot hozni, ami kemény védekezésből gyors rohanásra épül. A második félidőben a Ferencváros emelt azon a szinten, amit az elsőben mutatott, kiemelném Bíró Blanka teljesítményét a kapuban. A támadásokat nagyon okosan és jól szervezve vitte végig a Fradi. A legjobb csapatoknál is láthattuk már, hogy elbizonytalanodnak, a Metz is megtorpant, miközben eddig mindig dominált az idényben. Árulkodó jel volt, hogy a szélső Debbie Bont be sem vitte a ziccerét, Tamara Horaceknek pedig nyugodtan adhattak volna egy tiszteletbeli ferencvárosi mezt… Ezzel szemben az FTC csapatszinten kiemelkedőt nyújtott, egységesen játszott, védekezésben Tomori Zsuzsanna, Dragana Cvijics és Kisfaludy Anett saját pályáján tudta elbizonytalanítani a franciákat, ez igazán ragyogó teljesítmény. A Fradi ilyenkor gyakorlatilag megállíthatatlan. Hatalmas gratuláció illeti a Ferencvárost, nagy öröm és boldogság, hogy két magyar csapat lesz ott a négyes döntőben.”

Danyi Gábor szerint Tamara Horacek gyenge teljesítménye is nagyban hozzájárult a Metz vasárnapi vereségéhez (Fotó: ehfcl.eurohandball.com)
Danyi Gábor szerint Tamara Horacek gyenge teljesítménye is nagyban hozzájárult a Metz vasárnapi vereségéhez (Fotó: ehfcl.eurohandball.com)

 

 

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
METZ HANDBALL (francia)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 26–33 (17–17)
Metz, 4670
néző. Vezette: Braseth, Sundet (norvégok)
METZ: Sako – Bont, MASZLOVA 4, BOUKTIT 8 (2), Horacek 1, De Paula 4, Valentini 2. Csere: Depuiset (kapus), Schulze, Jörgensen 4 (3), Jacques, Kanor 3, Pascoal. Edző: Emmanuel Mayonnade
FTC: Janurik – MALESTEIN 8 (3), KLUJBER 6 (1) , Szucsánszki 2, Kisfaludy, BÖLK 5, Márton G. 3. Csere: BÍRÓ B. (kapus), TOMORI, Papp D., Cvijics, LEKICS 2, Stolle 1, Szöllősi-Zácsik 4, Hársfalvi 2. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 5. p.: 2–3. 10. p.: 4–5. 16. p.: 7–9. 19. p.: 11–9. 22. p.: 11–11. 24. p.: 12–13. 35. p.: 18–20. 39. p.: 20–24. 46. p.: 21–27. 54. p.: 23–31
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 5/4
Továbbjutott: az FTC, 59–58-as összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Emmanuel Mayonnade:
– Teljesen megérdemelten nyert a Ferencváros, ott van a helye a final fourban. Nem azt játszottuk, amit a mérkőzés előtt vártam, az első cserék után pedig nem volt jó érzésem, mintha nem az én csapatom játszott volna. Aztán amikor Bíró Blankát becserélték, még nehezebben találtunk a kapuba, fantasztikusan védett. Nagyon csalódottak vagyunk.

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
16 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
17 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
17 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
20 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
21 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
23 órája

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
Tegnap, 6:57

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2026.08.13. 20:52