Női kézi: Lekics a következő idényben is FTC-játékos lesz

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.05.18. 17:55
null
Lekics (balra) és társai már kipróbálták a BL final fournak otthont adó MVM Dome-ot (Fotó: fradi.hu)
Andrea Lekics a következő idényben is a Ferencváros kézilabdázója marad – többek között erről beszélt a szerb játékos egy minapi interjúban hazája egyik sportportáljának. 

„Gyorsan megegyeztünk, szóval a következő idényben is a Ferencvárosban játszom majd – idézi a Szportszki Zsurnal Andrea Lekicset, akinek eredeti szerződése a mostani idény végéig szólt. – Ennél elégedettebb nem is lehetnék. Az elmúlt időszak eredményei tanúsítják, hogy jó döntést hoztam, amikor ide szerződtem. Boldog vagyok, hogy olyan klubhoz tartozom, amelyik történelmet ír.”

Lekics ezzel arra célzott, hogy az FTC – a Metz elleni negyeddöntő második meccsén nagy bravúrt végrehajtva – története során először bejutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

„Talán csak mi hittünk abban, hogy csodát tehetünk a második mérkőzésen. Hosszú pályafutásom során szemtanúja voltam már ilyesminek, és bíztam benne, hogy nekünk is sikerül – folytatta a légiós, akit a kézilabda magyarországi népszerűségéről is kérdeztek. – A bajnokság érdekes, jó színvonalú, a média sokat foglalkozik a kézilabdával, ami sokat segít.”

Lekics szót ejtett honfitársáról, a szintén a zöld-fehéreknél játszó Dragana Cvijicsről is.

„Boldoggá tesz, hogy ennek a történelmi sikernek egy honfitársammal közösen lehetek részese. Draganával korábban is sokat játszottunk együtt, különlegessé teszi a mostani élményt, hogy együtt élhetjük meg. Hálás vagyok a Szerbiából érkező jókívánságokért is, örülök, hogy eredményeink büszkeséggel töltik el az otthoniakat.”

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
7 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
14 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
17 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49
Ezek is érdekelhetik