Férfi kézi: „Egy korszak lezárul, de az emlék örökre megmarad” – Szegeden elbúcsúztak Pastoréktól

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.30. 09:58
null
Juan Carlos Pastor EHF-kupát és három magyar bajnoki címet is nyert a Szegeddel (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a 2023–2024-es idényben – egy évre – Kárpáti Krisztián és Vladan Jordovics veszi át az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának irányítását, miután július 1-jével távozik az együttes éléről a spanyol szakember, Juan Carlos Pastor és segítője, Marko Krivokapics. A szakmai stáb távozó tagjaitól most Szűcs Ernő Péter klubelnök búcsúzott.

 

Mint ismert, Juan Carlos Pastor már tavaly novemberben bejelentette, hogy tíz év után távozik Szegedről, az új idényben pedig az eddig az utánpótlás szakmai vezetőjeként dolgozó Kárpáti Krisztián irányít, míg segítője Vladan Jordovics lesz, ám ők csak egy évadot maradnak, ugyanis 2024 nyarától a jelenleg a svéd válogatottat és a Sävehofot irányító Michael Apelgren veszi át a csapatot, s az ő munkáját a szegedi klublegenda, Jonas Källman segíti majd.

Szűcs Ernő Péter, az OTP Bank-Pick Szeged elnöke a klub honlapján búcsúzott Juan Carlos Pastortól és Marko Krivokapicstól.

„A mai napon klubunk életében lezárul egy felejthetetlen időszak, egy olyan tíz év, amire nagyon büszkék vagyunk és biztos vagyok benne, hogy majd évek múlva is sokat fogjuk emlegetni. Ez a tíz év aranybetűkkel íródik be a szegedi kézilabda történelemkönyvébe.

Egy korszak ér véget, sikerekkel, nagy győzelmekkel, rengeteg széppel és jóval. 2012-ben találkoztunk először a Misterrel, egy barcelonai BL-meccs után Madridban ültünk le és beszélgettünk egy esetleges szegedi lehetőségről.

Ez a megbeszélés hihetetlen hatással volt ránk, mert a Mister olyan lendülettel mesélt a kézilabdáról, ami mindenkit magával ragadott. A győzni akarása, a kézilabda iránti szeretete és alázata sugárzott a mondataiból.

Pár hónap múlva kezet fogtunk, és aláírtuk a szerződést, jöttetek hozzánk, hogy együtt valósítsuk meg az álmainkat. Együtt, hogy egy sikeres, Európában is jegyzett csapatot építsünk.

Az álom valósággá vált. Az első évben megnyertük az EHF-kupát, csodás hétvégét varázsolva Berlinbe. Ez a siker adott egy nagy lökést, hogy menjünk tovább, csak előre! Nem jött könnyen a siker, megküzdöttünk érte, de 2018-tól egy hihetetlen eredményes időszakot produkált a csapat. Három magyar bajnoki cím, és egy Magyar Kupa-győzelem. Aranyérmek, serlegek. Micsoda ünnepek, felejthetetlen meccsek maradnak ezek örökre.

Nagy köszönet jár nektek ezért a tíz évért, azért, amit a klubunkért tettetek. Történelmet írtunk közösen, sok boldog pillanatot éltünk meg együtt Veletek, a játékosokkal és a szurkolókkal.
Egy korszak ma lezárul, de az emlék örökre megmarad.

Köszönjük, Mister, köszönjük, Marko! Sok sikert kívánunk az életetekben! Boldogságot, jó egészséget kívánok és ne feledjétek, Szeged mindig visszavár benneteket, a klubunk és a PICK Aréna ajtaja mindig nyitva lesz nektek” – írta Szűcs Ernő Péter a pickhandball.hu-n.

Legfrissebb hírek

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
19 órája

Férfi kézilabda NB I: a Győr tíz góllal verte meg a NEKA-t

Kézilabda
2025.09.12. 19:41

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2025.09.11. 22:46

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 22:34

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
2025.09.10. 11:48
Ezek is érdekelhetik