Férfi kézi: hosszabbított klubjával a korábbi magyar kapitány

Vágólapra másolva!
2023.06.04. 10:29
null
Xavi Sabaté két évvel meghosszabbította szerződését a Plockkal (Fotó: AFP)
Két évvel meghosszabbította szerződését a lengyel férfi kézilabda-bajnokságban ezüstérmet szerző, az idényben a Telekom Veszprémtől kölcsönvett Fazekas Gergőt is foglalkoztató Wisla Plockkal a bakonyiak mellett korábban a magyar férfi kézilabda-válogatottat is irányító Xavi Sabaté – számolt be róla a klub honlapja.

A 46 éves spanyol szakember hazájában 2010 és 2012 között az Antequera másodedzője volt, mielőtt 2012 és 2015 között előbb Carlos Ortega segítője lett volna a Telekom-Veszprémnél, majd az ő 2015-ös távozása után 2017-ig már Sabaté irányította a veszprémieket, miközben 2016 óta a magyar férfiválogatott szövetségi kapitányi tisztségét is ellátta.

Sabaté 2017-ben távozott Magyarországról, s 2018-ban lett a lengyel Wisla Plock vezetőedzője – 2022 óta a cseh válogatottat is vezeti –, s az eddig 2024-ig szóló szerződését most két évvel, 2026-ig meghosszabbította.

„Örülök, hogy folytathatom a projektet és együtt dolgozhatok a Plock játékosaival, akik minden nap keményen dolgoznak, hogy fejlődjenek. A klub, a szurkolók, a szponzorok és a csapat is évről évre növekszik. Először sok lépést tettünk a fejlesztési folyamatok folytatása érdekében, de még sok dolgunk van. Biztos vagyok benne, hogy fényes lesz a jövőnk, ha továbbra is együtt dolgozunk” – húzta alá Xavi Sabaté, aki ebben az idényben a Bajnokok Ligájában negyeddöntőig vezette csapatát, ahol a német bajnok Magdeburg búcsúztatta, míg a lengyel bajnokságot drámai végjátékban veszítették el a Kielcével szemben, ugyanakkor szombaton 12. alkalommal nyerte meg a Lengyel Kupát, hiszen 30–25-re nyert a Kielce ellen. Fazekas Gergő nem szerzett gólt a mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
9 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2025.09.11. 22:46

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 22:34

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Férfi kézilabda: Ilic Zoran próbálja megszokni az új szisztémát Plockban

Kézilabda
2025.08.24. 16:07

Fazekas: Kiegyensúlyozottabb teljesítmény a Plock célja

Kézilabda
2025.08.23. 21:59

Felkészülés: magabiztos győzelmet aratott a Veszprém a Wisla Plock ellen

Kézilabda
2025.08.23. 18:01
Ezek is érdekelhetik