Férfi kézilabda BL: A mérkőzés után alig kaptam levegőt – Máthé

2023.06.19. 15:40
null
Máthé Dominik négy gólt lőtt a Barcelona ellen (Fotó: Getty Images)
Máthé Dominik, a Paris Saint-Germain válogatott jobbátlövője számára nagy élmény volt a szereplés a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi, kölni négyes döntőjében.

 

„Nagyon nagy élmény volt, de két vereséggel zártuk az évet, ennek senki sem örül, hiszen nem azért mentünk oda, hogy negyedikek legyünk” – nyilatkozta hétfőn az M1 aktuális csatornán Máthé.

A francia bajnok PSG a szombati elődöntőben a lengyel Kielcétől 25–24-re, a vasárnapi bronzmérkőzésen a Barcelonától 37–31-re kapott ki. A magyar játékos az első meccsen nem lépett pályára, a másodikon viszont négy gólt szerzett.

„Ezt a négyes döntőt az első meccsen veszítettük el. Nagyon közel álltunk a továbbjutáshoz, de sajnos semmi nem jött össze. Jó meccs volt, bár a második félidőben tíz percig nem dobtunk gólt” – magyarázta.

Hozzátette: sajnálja, hogy az elődöntőben nem kapott lehetőséget, mert poszttársa, Dainis Kristopans nagyon elfáradt. Mint mondta, a Barcelona ellen jó volt játszani, a csapattársai viszont vasárnap már nagyon fáradtak voltak.

„Nem játszottam rosszul, pláne ahhoz képest, hogy éreztem magamon a meccshiányt. A mérkőzés után alig kaptam levegőt” – mesélte Máthé, aki súlyos térdsérülése miatt tavaly februártól egy évig nem játszhatott. Hozzáfűzte, a most véget ért szezont pozitívnak értékeli, de reményei szerint a következő idényben több lehetőséget kap majd.

A következő öt hétre szabadságot kaptak, mint mondta, erre szüksége is van, még gondolni sem szeretne a kézilabdára, a felkészülést pedig július 24-én kezdik a párizsiak, akik tíz napig Japánban edzőtáboroznak.

FÉRFI KÉZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ
A 3. HELYÉRT
Barca (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) 37–31 (22–13)
Ld:
Janc 7, Wanne, N'guessan, M. Richardson 5-5, ill. N'Tanzi, Syprzak 7-7, Máthé D., Prandi 4-4

Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15

A PSG után a Sunderland adja a legtöbb, gólszerző játékost

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:49

Sikerre kódolva – a férfi kézi BL-győztes Barca háttere

Képes Sport
2026.06.25. 17:18

A vb egyik csillagával erősítene a BL-győztes PSG – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.06.22. 15:54

Katalán ünnep Kölnben, a Barca nyerte meg a férfi kézilabda BL-t

Kézilabda
2026.06.14. 19:43

A Magdeburg nem bízta a véletlenre, simán megnyerte a bronzmeccset a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.06.14. 16:40

Nuno Mendes: Nem tudom, hogy ez-e a PSG legjobb generációja, de...

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 20:19

Az Adidas az F50 játékosait, Kvaracheliát és Dembélét ünnepli Budapest egén

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 14:15
Ezek is érdekelhetik