Kézi: Életem meccse volt Veszprémben, remélem, valamikor hazajövök – Ilic Zoran

N-P. T.N-P. T.
2023.06.06. 09:39
Mint ismert, a férfi kézilabda NB I döntőjének második mérkőzését a Veszprém megnyerte a Szeged ellen, jöhet a mindent eldöntő harmadik találkozó. A meccs után Ilic Zorannal beszélgetett az NSO Tv stábja, aki hét góljával remek teljesítményt nyújtott, viszont utoljára lépett pályára a Veszprém játékosaként az arénában.

Ilic Zorant arról kérdeztük: ez volt-e élete mérkőzése.

„Szerintem ez volt életem meccse itt Veszprémben. Nagyon örülök, hogy így tudtam játszani, főleg ilyen nehéz mérkőzésen. Nagyon szépen köszönöm ezt a bizalmat, és a szurkolóknak is, hogy hatvan percig mellettünk álltak és buzdítottak minket.”

Videónkban kíváncsiak voltunk, mennyire járult hozzá a remek teljesítményéhez az, hogy ez volt az utolsó találkozója a veszprémi szurkolók előtt. Mesél arról, mennyire érzelmes számára ez a búcsú, de szóba kerül az is, hogy a bajnoki döntő két eddigi összecsapása között mi volt a különbség, illetve mire számít a mindent eldöntő harmadik mérkőzésen.

ROSTA MIKLÓS NEM FOGLALKOZOTT A GÓLKIRÁLYI CÍMMEL


Legfrissebb hírek

Közeli lövéssel vezet Szenegál Belgium ellen – videó

Foci vb 2026
19 perce

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
15 órája

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
Tegnap, 9:32

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
Tegnap, 7:43

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
Tegnap, 7:28

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
Tegnap, 7:07

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
Tegnap, 6:40

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
Tegnap, 2:29
Ezek is érdekelhetik