Női kézi: az FTC kivásárolta a válogatottól Elek Gábor utódját – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.07. 15:04
null
Az FTC kivásárolhatta Martin Albertsent svájci szerződéséből (Fotó: Getty Images)
A Handballtransfer.dk értesülése szerint a Magyar Kupa-győztes, az NB I-ben és a Bajnokok Ligájában ezüstérmet szerző FTC-Rail Cargo Hungaria kivásárolhatta szerződéséből Elek Gábor utódját, a svájci női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát, Martin Albertsent.

 

Azt már korábban megírtuk, hogy Martin Albertsen veheti át az FTC-Rail Cargo Hungaria irányítását, miután Elek Gábor az idény végeztével távozott a csapattól.

A svájci női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztja mellett az U20-asokat és az akadémiát irányító Albertsen saját kérésére távozott jelenlegi munkaadójától, mert „egy európai topklub irányítását veszi át” – írta május közepén a svájci szövetség közleménye.

Albertsen 2024-ig szóló szerződéssel rendelkezett Svájcban, de a felek meg tudtak egyezni, így a svájciak elengedték az edzőt.

A Handballtransfer.dk most arról számolt be, hogy Albertsent az FTC vásárolhatta ki szerződéséből, s vele tart a zöld-fehérekhez Allan Heine is, aki másodedzőként segítheti Albertsen munkáját.

A 49 éves dán szakember 2018 óta irányítja a svájci női kézilabda-válogatottat, azt megelőzően hazájában a Viborgnál, a Randersnél és a Köbenhavn Handboldnál is dolgozott, a német SG BBM Bietigheimot 2014 és 2019 között vezette, s két bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal, sőt, a 2016–2017-es évadban EHF-kupa-döntőig juttatta Szikora Melinda jelenlegi klubját.

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
7 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33
Ezek is érdekelhetik