Női kézi: légiósnak áll a Siófok junior-világbajnok irányítója – hivatalos

M. B.M. B.
2023.06.08. 21:48
null
Lakatos Rita Németországban folytatja (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli női kézilabda-bajnokságban (Bundesliga) szereplő BSV Sachsen Zwickau a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Siófok KC idény végén távozó irányítóját, Lakatos Ritát.

Az élvonalbeli tagságát osztályozón megőrző szászországi klub tájékoztatása szerint a 23 éves játékos áprilisban már körülnézett a városban és elégedett volt a körülményekkel. Lakatos Rita Zwickauban együtt játszhat korábbi siófoki csapattársával, Szabó Laurával, aki az MTK-tól igazol a német csapatba.

Lakatos Rita Dunaszerdahelyen született, kézilabdázni is itt kezdett, majd 2013 és 2021 között a Győri Audi ETO játékosa volt, de a kisalföldiek Mosonmagyaróvárra és Vácra is kölcsönadták, de egy ideig volt a norvég Byasen légiósa is.

A magyar válogatottban 2018-ban bemutatkozó 23 éves irányító 2021 óta volt a Siófok játékosa, de a Balaton-partiaktól – a gazdasági stabilitás megteremtése érdekében – szinte minden játékos és a szakmai stáb is távozott, Debreczeni-Klivinyi Kinga például Budaörsön, Papp Nikoletta a román SCM Gloria Buzaunál, Kajdon Blanka pedig a norvég Moldénál folytatja.

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55