Női kézi: bejelentette új edzőjét a Ferencváros – hivatalos

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.06.10. 09:10
null
A Ferencváros bejelentette, Martin Albertsen veszi át a távozó Elek Gábortól a BL-döntős női kézilabdacsapat irányítását (Fotó: fradi.hu)
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a dán Martin Albertsen lehet a Ferencváros női kézilabdacsapatának az edzője, az érkezését a zöld-fehér együttes most a hivatalos oldalán meg is erősítette. A 49 éves szakember munkáját másodedzőként Allan Heine, kapusedzőként pedig Duleba Norbert segíti.

Martin Albertsen veszi át a tizenöt év után távozó Elek Gábor helyét az FTC-Rail Cargo Hungariánál. A dán szakember a zöld-fehérekhez való szerződése előtt a svájci női kézilabda-válogatottat irányította, azt megelőzően hazájában a Viborgnál, a Randersnél és a Köbenhavn Handboldnál is dolgozott, a német SG BBM Bietigheimot pedig 2014 és 2019 között vezette, s két bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal, sőt, a 2016–2017-es évadban EHF-kupa-döntőig juttatta Szikora Melinda jelenlegi klubját.

Együtteseivel eddig öt bajnokságot és három kupát nyert, és több mint 200 nemzetközi mérkőzésen vezette csapatait.

„Óriási büszkeség számomra, nagyon megtisztelő, hogy meghívást kaptam a Fradi-családba– nyilatkozta Albertsen a Ferencváros hivatalos oldalának.– Sok éve követem a klub fantasztikus fejlődési ívét, és a legnagyobb tisztelettel figyeltem azt a nagyszerű munkát, amelyet az ott dolgozók végeztek el. Tudom, hogy nagyon sokan számítanak ránk, és én azt ígérem, hogy minden nap óriási ambícióval és akarattal érkezem majd azért, hogy tanuljunk a győzelmekből és a hibákból. Szeretem látni a játékosok fejlődését, és mindent megteszek a sikerért. Megvalósult álom, hogy az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője lehetek, nagyon boldog vagyok, és alig várom a közös munkát mindenkivel, aki a klubnál tevékenykedik – megpróbálunk építeni a következő években az előző idény sikereire.”

A dán szakember munkáját másodedzőként Allan Heine, kapusedzőként pedig Duleba Norbert segíti.

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
12 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02
Ezek is érdekelhetik