Női kézi: bosnyák és brazil játékos is érkezett Dunaszerdahelyre

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.07.14. 14:09
Bosnyák és brazil játékossal is erősített a szlovák-cseh közös ligában és a szlovák élvonalban egyaránt címvédő Dunaszerdahely női kézilabdacsapata.

A HC DAC közösségi oldala szerint a 21 éves bosnyák válogatott Jovana Ilic balátlövőként és irányítóként is bevethető. Előbb a montenegrói Buducsnoszt Podgorica akadémiáján fejlődött, majd a bosnyák bajnok és kupagyőztes HZRK Grude csapatában játszott. Hazájában őt választották meg az év legjobb játékosának.

Ilic eredetileg Siófokra igazolt volna, de ez meghiúsult, mivel a klub nem kapta meg az NB I-es licencet, így csak a harmadosztályban indulhat.

A szerdahelyiek brazil légiósa, a szintén 21 éves Valéria Policarpo Santos is szokott játszani átlövőt, valamint irányítót is. Hazájában a Santos, majd a Handebol Sorocaba együttesét erősítette, a legutóbbi két idényben pedig a portugál AA S. Pedro do Sul játékosa volt.

A klub továbbá bejelentette Bakos Kármen érkezését is, aki a DKKA utánpótlásából érkezik a kapuba.

Debre Viktor vezetőedző csapata ezen a héten kezdte a nyári felkészülést.

Legfrissebb hírek

Harmadik lett az ETO FC a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2 órája

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
4 órája

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
12 órája

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28

Az angol másodosztályban folytathatja a 21 éves magyar középpályás – sajtóhír

Légiósok
2026.06.23. 10:09
Ezek is érdekelhetik