Női kézilabda El: csoportkörös a Mosonmagyaróvár!

2023.07.10. 21:24
null
Kovács Patrícia és Pásztor Noémi (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld, archív)
A Mosonmagyaróvár a csoportkörben kezdheti meg szereplését a női kézilabda Európa-ligában.

 

A klub közösségi oldalának hétfői beszámolója szerint a Debrecen Bajnokok Ligája-indulása és a Mosonmagyaróvár közelmúltbeli jó eredményei miatt került a csapat automatikusan a 16-os főtáblára a második számú európai kupasorozatban. A sorsolásra november 23-án, a mérkőzésekre január elejétől február közepéig kerül sor.

A Mosonmagyaróvár az előző szezonban két győzelemmel és négy vereséggel, az azt megelőző idényben három sikerrel és három vereséggel zárta a csoportkört. A negyeddöntőbe egyik alkalommal sem jutott be.

A 34 nevezett csapat között ott van a Praktiker-Vác is, amely a selejtező utolsó fordulójában kapcsolódik majd be a küzdelmekbe. A sorsolást október 10-én rendezik, a meccseket november közepén játsszák.

Eredetileg a Siófok KC is benevezett az Európa-ligára, de visszalépett, mivel kizárták az NB I-ből, és csak a harmadosztályban (NB II) indul a következő szezonban.

Az M4 Sport megkeresésére Fodor János ügyvezető elmondta, azt a lehetőséget kapták az MKSZ-től, hogy a felnőtt csapatuk az NB II-ben indulhat, az utánpótlás korosztályok pedig a korábban megszokott versenyrendszerben szerepelhetnek. „Amit a cikkben is leírtunk, az a valóság. Arra törekszünk, hogy a klubnál lévő 300 gyereknek legyen versenyzési, sportolási lehetősége. Ennyi teendőnk van, ennyit tudunk összehozni ebből a lehetőségből” – mondta Fodor.

 

Legfrissebb hírek

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Másodfokon megkapta az engedélyt, indulhat a női kézi NB I-ben a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2026.07.28. 18:17

Újabb fejezetekkel bővült a mosonmagyaróvári licencügy

Kézilabda
2026.07.16. 17:05

Női kézi El: Szabó Edina csapata vár a Vácra a selejtező 2. fordulójában

Kézilabda
2026.07.14. 11:52

A Mosonmagyaróvár elsőre nem kapott licencet a női kézilabda NB I-re

Kézilabda
2026.07.10. 11:02

Női kézilabda NB I: a Mosonmagyaróvár meghosszabbította Tóth Eszter szerződését – hivatalos

Kézilabda
2026.07.09. 11:33

Női kézi El: csoportkörös a Debrecen

Kézilabda
2026.07.06. 14:29