Női kézi: Gyorsan elvész az önbizalom, ha nem bíznak benned – az FTC távozó légiósa

R. Gy.R. Gy.
2023.08.11. 11:35
null
Alicia Stolle a következő idényben már Dortmundban lőheti a gólokat (Fotó: Földi Imre)
Alicia Stolle, a Ferencvárosból távozó átlövő hosszabb interjút adott a Dortmund honlapjának terveiről, az FTC-nél eltöltött éveiről, a tapasztalatairól – a beszélgetést a 24.hu vette észre.

 

Stolle már játszott a Dortmundban korábban is, viszont akkor még a másodosztályban szerepelt a csapat, azóta viszont sokat fejlődött, az első osztály meghatározó együttesévé vált. A visszatérésének egyik oka az volt, hogy közelebb lehet a családjához, a kézilabda szempontjából pedig az, hogy profivá váltak a fekete-sárgák, így a bajnokságban és az Európa-ligában is jó eredményt lehet elérni, valamint hogy elkaphatják akár a Bietigheimet.

A csapattársak jól fogadták, és a hollandiai edzőtáborban is pozitív érzésekkel töltődhetett fel. Természetesen szóba kerültek a budapesti évek is a Ferencvárosnál, ahol Stolle rengeteg tapasztalatot szerzett.

„Az ember sok jót megél, de vannak olyan helyzetek is, amikor nem mennek olyan jól a dolgok. Aztán egy olyan klubban játszol, ahol a személyes érzékenység talán háttérbe is szorul, és minden a teljesítményről szól. Itt válik még fontosabbá a mentális erő. Amikor egyedül vagy, néha nem olyan könnyű, főleg sérülten. Úgy gondolom, hogy személyiségben és fejben fejlődtem jelentősen. Fel tudom mérni, hogy pontosan mi a jó nekem és mi nem. Olyan profiktól tanultam, mint Andrea Lekics, különösen a regenerációról és a kiegészítő edzésekről.”

Alicia Stolle pszichológusként végzett, a diplomamunkáját Budapesten írta meg, de azóta nem foglalkozott a szakmájával, csak a kézilabdával, azonban úgy véli, hogy Dortmundban erre is lesz lehetősége, noha most a sport a legfontosabb.

A német válogatott jobbátlövője kiemelte, hogy elsősorban szabadon szeretne játszani, mindenféle mentális nyomás nélkül, hogy jobban megmutathassa az erősségeit. Szerinte az utóbbi időben ez nem így történt.

„Nagyon gyorsan el lehet veszíteni az önbizalmat, ha nem bíznak benned. Sajnos volt két komolyabb sérülésem is, ezért sokáig nem játszhattam. Nem olyan könnyű visszatalálni a régi erősségekhez, különösen egy olyan profi klubban, amely tovább akar jutni a Bajnokok Ligájában, és ahol csak a győzelem számít a bajnokságban.”

Legfrissebb hírek

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Ollózós gól Dortmundban; tovább menetel a Freiburg a Bundesligában – videó

Német labdarúgás
2026.09.12. 17:39

Meg sem állt 40 gólig az FTC a szlovén bajnok ellen!

Kézilabda
2026.09.12. 15:45

Kiengedték a kórházból a Dortmund fiatal játékosát

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 16:28

„Köszönjük Gulácsi Péternek, hogy nem 7–2 lett a vége” – üzentek a Villarreal szurkolói

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 10:02

Gulácsi bemutatkozott a Villarrealban, amely őrült meccsen kapott ki a dortmundi katlanban

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 23:17

Kilenc góllal nyert Montenegróban az FTC a BL-nyitányon

Kézilabda
2026.09.06. 17:35

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
2026.09.05. 17:44